Tranströmer, Tomas: Átlátva a terepen (Markgenomskådande in Hungarian)

Den vita solen rinner ut i smogen.

Ljuset dryper, det letar sig ner

till mina nedersta ögon

som vilar djupt under staden och blickar uppåt

ser staden underifrån: gator, husgrunder –

liknar flygbilder av en stad i krig

fast tvärtom – ett mullvadsfoto:

tysta fyrkanter i dova färger.

Där fattas besluten. De dödas ben

går inte att skilja från de levandes.

Solljuset ökar i volym, strömmar in

i flygkabinerna och ärtskidorna.

A fehér nap kiömlik a szmogra,

a csuromvizes fény letapogatódzik

a legalsó szememhez: mélyen

a város alatt fölfelé tekintek,

alulról nézem az utcákat, a házak alaprajzát, –

mintha légi felvétel lenne, hadviselő város,

csak megfordítva – vakondfénykép:

fülledt színű, néma négyszögek.

Ott születnek a határozatok. A holtak csontjai

nem különböztethetők meg az élőkétől.

Kitágul a napfény, beárad

a repülők kabinjába és a borsóhüvelyekbe.