Tranströmer, Tomas: A félkész ég (Den halvfärdiga himlen in Hungarian)

Modlösheten avbryter sitt lopp.

Ångesten avbryter sitt lopp.

Gamen avbryter sin flykt.

Det ivriga ljuset rinner fram,

även spökena tar sig en klunk.

Och våra målningar kommer i dagen,

våra istidsateljéers röda djur.

Allting börjar se sig omkring.

Vi går i solen hundratals.

Var människa en halvöppen dörr

som leder till ett rum för alla.

Den oändliga marken under oss.

Vattnet lyser mellan träden.

Insjön är ett fönster mot jorden.

A csüggedés félbeszakítja útját.

A rettegés félbeszakítja útját.

A keselyű félbeszakítja szárnyalását.

Előcsurran a szorgos fény,

a kísértetek is kortyintanak egyet.

És előkerülnek festményeink,

jégkori műtermeink vörös állatai.

Előbb-utóbb mindannyian körültekintünk.

Százszámra járunk a napon.

Félig kitárt ajtó valahány ember,

a térre nyílik, amely mindnyájunké.

A végtelen táj alattunk.

Víz fénylik a fák közt.

Földre nyíló ablak a tó.