Aspenström, Karl Werner: Az évad csúcspontja és vége (Säsongens höjdpunkt och slut in Hungarian)

Ridån gick upp.
Gud gav Job den första örfilen,
Job slog tillbaka.
Pjäsen började intressera oss.
Ecce homo!
Där hon yxar till ett kors!
Där hon hänger på sitt kors!
Kungamord, folkmord, ritualmord,
lustmord...
Saftiga händelser slag i slag
som teaterpubliken vill ha det.
Slutscen:
dödgrävarn lyfter kraniet
mot en stjärnströdd fond,
ett janusansikte, ett dubbelkranium!
Sublimt?
Eller utmana löjet?
Hamlet lämnar scenen.
   Kvar är scenen.
Folket lämnar scenen.
   Kvar är scenen.
Ljuset släcks på scenen.
   Kvar är scenen
under mörkret, före mörkret,
före de historiska skådespelen,
före de fem religionerna,
före de sotade handstämplarna
på grottans väggar...
Träden lövade sig för varandra
i frihet.
Fåglarna tog i ingens åsyn
de första simtagen.

Fölment a függöny.
Jóbnak az Isten adta az első pofont,
Jób visszaütött.
A darab érdekesnek ígérkezett,
Ecce homo!
Itt ácsolja a keresztet!
Itt függ a kereszten!
Királygyilkosság, népgyilkosság, rituális gyilkosság,
kéjgyilkosság...
ínycsiklandozó események pergő sora
a színházi közönség szájíze, szerint.
A végkifejlet:
a sírásó fölemeli a koponyát
a csillagokkal ékes háttér előtt,
egy janus-arc, egy kettős koponya!
Fönséges?
Vagy kihívóan nevetséges?
Hamlet kimegy a színről.
   A szín marad.
A szereplők kimennek a színről.
   A szín marad.
A fény kihuny a színen.
   A szín marad
sötétségben, sötétség előtt,
a történelmi színjáték előtt,
az öt vallás előtt,
a barlang falára nyomott
kormos kézjegyek előtt...
Lombosodtak egymásnak a fák,
szabadon,
próbálták, amikor senki se látta,
a madarak az első úszó tempót.