Vasić Donojan, Marija: A kíváncsiság (Radoznalost in Hungarian)

se rodila zajedno sa svetom prijatelju nemoguće mi je da izmenjujem svoje misli sa tobom. odavno već blagi mesečevi zraci obasjavaju mermer grobova. to je onaj tihi čas kad mnoga ljudska bića sanjaju da vide žene u lancima kako vuku svoje mrtvačke pokrove išarane mrljama krvi. kao što je mračno nebo išarano hiljadama zvezda. i onaj koji sanja ječi u snu poput osuđenika na smrt sve dok se ne probudi i ne utvrdi da je stvarnost tri puta gora od sna
     moram svojom neumornom lopatom da završim kopanje ove rake kako bi bila gotova do jutra. da bi radio neki ozbiljan posao ne smeju se raditi dve stvaro odjednom
     grobaru
     je li da hoćeš da razgovaraš sa mnom. jedna školjka polako se podiže sa morskog dna i pomalja svoju glavu iznad vode da vidi brod koji plovi pustim pribrežjem
     radoznalost
se rodila zajedno sa svetom. prestani da radiš grobaru. uzbuđenje ti oduzima snagu. izgledaš slab kao trska. bila bi ludost da nastaviš. ja sam jak ja ću te zameniti. a ti sa skloni davaćeš mi uputstva ukuliko ne budem radio dobro.
     grobaru
     zašto plačeš čemu te suze kao u žene. zapamti dobro mi smo na ovoj lađi bez kormila dok kurve jedu sendviče u čekaonicama autobuskih stanica pored melodičnih jeboguzaca samo zato da bismo patili. moja uzvišena beseda budi prolećni lahor u ljubičicinim bezrazložnim sumnjama jer
     svi ti grobari
     rasuti su svuda po groblju kao cvetovi po livadi. smrtnost ili besmrtnost. držiš li pijuk lako svojim drhtavim rukama pošti si čitavog dana grčevito opipavao obraze onih koji su još nedavno živeli. pusti me da izađem iz ovog groblja. nataviću svoj put lenštine lopova i ubice ispisanog plamenim slovima na svakom drvenom krstu
     podrhtavaš
     pri mom dodiru zalutaćeš tražeći put. moja je dužnost da ti ponudim grubu postelju bolje nemam. imaj poverenja u mene. dobročinstvo neće zahtevati skrnavljenje tvojih tajni

a világgal együtt született barátom ne várd hogy gondolataimat megosszam veled. a márványsírok ősidők óta a holdfényben fürödnek. ez az a csendes óra amikor sokan álmaikban láncravert asszonyokat látnak amint vérfoltokkal tarkított halottas leplet vonszolnak. a sötét égbolt is a csillagözöntől tarka. és az ki álmában halálraitéltként zokog  ébredés után megdöbbenten érzékeli az álomtól sokkal rosszabb a valóság
     fáradhatalan lapátommal be kell fejeznem a hantot hogy reggelre készen álljak. hogy komoly dolgokkal foglalkozhassunk nem lehet egyszerre kétfelé figyelni
     te sírásó
     ugy-e velem akarsz beszélgetni. a tengerfenékről lassan felemelkedő kagyló fejével a víz felszíne fölé helyezkedik hogy láthassa a nyilt tengeren tovaúszó hajót
     a kíváncsiság
a világgal együtt született. te sírásó hagyd abba a munkát. a felindultság felőrli energiádat. gyengének tűnsz mint a nád. badarság lenne folytatnod. erős vagyok felváltalak. húzódj félre és tanácsokat adsz majd ha nem jól dolgozom.
     te sírásó
     miért sírsz minek ezek az olcsó könnyek. jegyezd meg jól mi ezen a hajón kormány nélkül utazunk míg a szajhák a buszállomáson szenvicseket majszolnak a mézes-mázos kurafik mellett csak azért hogy mi fizessünk. fennkölt beszédem az ibolyák felesleges kételyiben felébreszti a tavaszi szellőt mert
     ezek a sírásók
     mint mezőn a virágok a temetőkben mindenütt jelen vannak. halandóság vagy öröklét. könnyen tartod-e még remegő kezeidben az ásót az után hogy naphosszat tapogattad a nemrég még élők arcát. engedj ki ebből a temetőből. a tolvaj és gyilkos lustaságával lángoló betűkkel teleírt keresztfákkal teli utamat fogom követni
     reszketsz
     ahogy megérintelek elvéted utadat. kötelességem felkínálni goromba ágyneműmet jobb nincs. bízzál bennem. a jótett nem fogja követelni titkaid megalázását.