Risojević, Ranko: Četvrta bosanska elegija

Vladi Miloševiću, kompozitoru

»namijenjen svečani glas«

Iza brda je voda
koji se pije u smiraj,
kada kroz tijelo,
kao u doba zrenja,
zastruju života štropot.

Sve u ime iste pjesme,
koju svojim jednostavnim glasom
žena kraj stoke ponovo započinje,
sve u ime istog slušaoca,
koji druge hrane nema.

Bosanski čobani,
šta su pjevali,
u ona mitska vremena?

Šta su pjevali tada:
ruka? so? predvečerje?
Kojem je djelu tuge
bio namijenjen svečani glas?

Sve u ime glasa
koji o zvijezdama govori
i u sebi sve nosi.
Sve u ime večeri
koje se i biljke
u planini plaše.

Iza ostaje odjek
koji nas prati
poput vernog psa.
I kad zatvorimo vrata,
na pragu,
on nas cijeli život čeka.

A  zeneszerző Vlado Milosevichez
 
»szólt az  ünnepi hang«

Túl a hegyen a víz van,
napnyugtakor isszák,
mikor a testen át,
az érés idején,
az élet hulláma halad.

Mindent egy dallam szellemében,
melyet csiszolatlan hangjával
az állatok mellett álló menyecske újra dalol,
mindent csak egy hallgató nevében,
kinek más eledele nincs.

A bosnyák juhászok
mit énekeltek
azokban a hősi időkben?

Mit énekeltek akkor:
kéz? só? naplemente?
A bánat mely részének
szólt az ünnepi hang?

Mindent a csillagokról szóló
és mindent a magában hordó
hang nevében.
Mindent az est jegyében,
melytől a hegyen
növények rettennek.

A visszhang marad utána,
mely hű ebként
követ bennünket.
És ha bezárjuk az ajtót,
a küszöbön,
vár bennünket egy életen át.