Preradović, Ranko: Álom önmagamról (Сaн о ceби in Hungarian)

сањаш град уз реку препун белих кула

светлости и зеленила старих познаника

осећаш лијане по зидовима мир паркова

улазиш у башту у којој су те као дете тукли

сањаш брдо изнад за љубав и псовке

мост преко реке и своје играчке дечачке

сањаш пространства којима би слободан

с ветром да трчиш да се смејеш певаш

тако сањариш док пустаром ходиш

путом којим су ти очи усахле

спласле у две трњине усахле

нестале игре ветропирасто лепе

остале само смешне речи поруге

огрнут тогом док прошлошћу тумараш

одакле си бежао негда далеко

а тек стигао да би прилегао

и о повратку себи

о свему лепо сањао

a folyó melletti fényekkel fehér bástyákkal

ligetekkel régi ismerősökkel teli városról álmodsz

érzed a falakon a borostyánt a parkok csendjét

befordulsz az udvarba ahol mint gyerek verést kaptál

a szerelem s káromkodások hegyéről álmodsz

a folyón keresztül vezető hídról gyerekkori játékaidról

a végtelen terekről álmodsz ahol szabadon

a széllel együtt száguldasz nevetsz énekelsz

így tűnődsz míg a pusztán gyalogolsz

azon az úton ahol tikkadnak szemeid

aszott tüsökként sorvadnak

eltűnt a szertelen játékok öröme

csak a gúny nevetséges szavai maradtak

csuhában kutatod a múltat

ahonnan messze menekültél

de csak megpihenni érkeztél

és magadban

a visszatérésről ábrándozol