Petričević , Milica: Tebi, ponovo...

Ulazim u kafeteriju
Miriše na cimet i vanilu.
Miriše na kafu i zamišljam kako ćemo
je ispiti zajedno na kraju večeri.
Pronalazim mjesto u centralnom dijelu,
jer,
večeras ću ti čitati stihove.
 
Dozivam te očima.
Miluješ pogledom
I
Upijaš već davno
Izrečena obećanja.
Sa usana ti čitam:
'Koliko si lijepa...'
A večeras i jesam, nešto, naročito.
'Sijaš', kažeš mi.
Osjećam te.
Ti si Sunce.
Griješ me.
Najtoplije.
 
Čitam stihove...
Ustaješ. ..
jer znaš da slijedi ono:
'Ispoštuj Sunce'.
Primjećujem kako polako razvlačiš usne.
Smiješ se.
Najiskrenije.
Pažljivo posmatraš kako pomičem svoje.
Uvijek si umio sa mnom.
Kako me samo znaš...
A znaš i da sam Tvoja.
I da je Sve Tvoje.
 
Griješ me.
Najtoplije.

Bemegyek a kávézóba,
Cimet és vanília illat.
Kávéillat terjed és elképzelem, együtt,
az est végéig, hogyan szürcsöljük.
Középen foglalok helyet,
mert,
ma este, verset, neked olvasok.
 
Szememmel idézlek.
Tekinteteddel simogatsz
És
A rég elhangzott
Ígéreteket szívod magadba.
Ajkadról olvasom:
'Milyen szép vagy...'
Ma este tényleg, különlegesen.
'Csillogsz', mondogatod.
Érezlek.
Te vagy a Nap.
Melegítesz.
A legmelegebben.
 
Olvasom a sorokat…
Felállsz…
mert tudod, most következik:
'Becsüld a Napot'.
Észereveszem, ahogyan fintorogsz.
Mosolyogsz.
Tiszta szívvel.
Figyeled, ahogyan ajkaim mozognak.
Mindig tudtál bánni velem.
Mert ismersz…
És tudod, én is a Tiéd vagyok.
És Minden a Tiéd.
 
Melegítesz.
A legmelegebben.