Petričević , Milica: Neka iz prošlih vremena

Sjećam se kako si mi
govorio da nikada nećeš
zavoljeti moj zeleni kaput i
da ga, slobodno, više
nikada ne stavim na sebe.
Podsjećam te na neku iz
nekih prošlih vremena, to
nisam ja, šta, ustvari,
glumim.
 Želiš da pripadaš nekom
drugom vremenu, kažeš.
 
Da pripadam nekom drugom
vremenu - samo sam
jednom u životu čula.
Od Njega.
 
Koliko puta sam te pri
rastanku podsjećala da
upališ svjetla i vežeš pojas.
Koliko su te samo nervirali
moji
prokleti strahovi.
Više se ne plašim.
Odavno nema nikog da te
podsjeća na pojas i svjetla,
a
odavno već ima
Neko ko voli moj zeleni kaput
koji se savršeno uklapa sa
očima boje proljeća.
Odavno za tebe nema
kaputa mog,
isto tako
ni
mene.
Nema da žulja.
Zato - živi spokojno.

Emlékszem, ahogy
mondogattad, zöld kabátomat
sosem fogod megszeretni és
legjobb lesz, ha soha többé
nem veszem fel.
Holmi múltbéli teremtésre
emlékeztetlek, aki
nem én vagyok, tulajdonképpen
színészkedek.
Állítod, más korszakba
szeretnél tartozni.
 
Hogy más korszakba szeretnék
tartozni – ezt életemben
egyszer hallottam.
Tőle.
 
Búcsúzáskor hányszor
kértelek, kapcsold be
a fényszórókat és használd az övet.
Átkozott félelmeim
mennyire
idegesítettek.
Már nem félek.
Már nincs aki az övre
és fényszórókra emlékeztetne,
de
van
Aki szereti a tavaszszínű
szememmel összhangot
alkotó zöld kabátomat.
Kabátom számodra többé
nem létezik,
mint ahogy
én
sem.
Nem dörzsöl.
Hát – nyugodtan élj.