Bijelić, Tatjana: Az öreg és a laptop (Starac i laptop in Hungarian)

Jutros su stranci spustili paket
na starčev sporedni, neradni sto,
skromna donacija, reče mu prevodilac
i sva trojica zaklimaše glavama,
polako, polako, rakija, ćevapi
banjaluka lijepe sise, jeees

I smijao se starac, pa zar je to
onih mojih pet minuta koje iščekujem
čitav život da mi stane u par riječi
stida i golotinje, a tolike škole
i funkcije na plećima, pa zar je to
hvala mojim neprospavanim noćima
u skupštinama, bolnicama, zatvorima,
pa zar im nisu
rekli ko sam, šta sam, zar nisu
ni djelić moje biografije
naučili napamet?

Nisu ni kafu popili, toliko obaveza
u kafani preko puta, na divljem sastanku,
a starac je sam pristavio vodu,
izigravao ličnu sekretaricu
koju je otpustio u vrijeme krize
zbog neposlušnosti.

Popiće on sve tri kafe, održati tri monologa
i radiće to dovoljno dugo
da se prilagodi
novonastaloj muci što uporno viri
iz kartonske kutije, takozvani laptop
u kancelariji gdje se razbaškario
sam sa zarđalom pisaćom mašinom,
a onda će doći fotograf, najavio se,
da uradi prilog za dnevne novine
o novoj mašini sa starcem u pozadini,
možda bi bilo dobro da se izvadi iz kutije,
neka to fotograf uradi,
a još ga nema
podne se primaklo, starac zuri
u slova na kutiji, ne znače mu ništa
misli na sutra, sutra je miran dan,
a on je ipak jedini i glavni
čovjek na ovom institutu.

Az idegenek reggel az öreg sarokban
lévő asztalára tették a csomagot,
szerény ajándék, mondta a fordító
és mind a hárman bólogattak,
lassan, lassan, pálinka, csevap
Banya Luka, szép mellek, yeees

És nevetett az öreg, hát ez az az én öt
percem amire egész életemben vártam
hogy néhány együgyű, balgatag szóval
el lehessen intézni, pedig mennyi tudás
és tisztség terhét viseli, hát ez a hála
a gyűléseken, kórházakban, börtönökben
eltöltött átvirrasztott éjszakákért,
hát nem mondták meg
nekik ki vagyok, mi vagyok,
hát életem egyetlen mozzanatát
sem ismerik?

Kávét sem kértek, annyi a kötelezettség
a túloldalon a kocsmában, a röpgyűlésen,
az öreg magának forralta fel a vizet,
eljátszotta titkárnőjét
akit a válság idején konoksága miatt
bocsátott el.

Megissza a három kávét, három beszédet tart
és mindezt elég hosszan ahhoz
hogy hozzászokjon
a kartondobozból kitartóan virító legújabb
gyötrelemhez, az úgynevezett
laptophoz mely az irodában
a rozsdás írógép mellett pöffeszkedett,
majd jön a fényképész, bejelentkezett,
az öreggel a háttérben az új masináról
készít a napilapnak mellékletet,
talán jó lenne a dobozból kivenni,
tegye meg a fényképész,
de még nem jött
közeledett a dél, az öreg a dobozon
a betűket szemléli, neki semmit sem jelentenek
a holnapra gondol, holnap nyugodt nap lesz,
ő mégis az egyetlen és legfontosabb
személy ebben az intézetben.