Válek, Miroslav: Zabíjanie králikov

Vasárnap reggeli után,
mikor a lehelet csaknem megfagy,
a kéményben egerek vékony fuvolái sipítanak,
vasárnap reggeli után
friss hóban lépkedünk
a ketrecek felé.
Kesztyűnk lehúzzuk a rózsaszín ünnephez,
rátűzzük a kerítésre,
akár a tőből épp lecsapott kezet,
s a ketrecajtón befújjuk a füstöt.
Aztán már becsúsztatjuk matató kezünk,
s fogunk közt füstöt szűrve, hízelgő,
becéző szavakat ejtünk,
egy kicsit sajnálkozunk még,
aztán jól megmarkoljuk a bőrét,
s a meleg szalmából kiemeljük a nyulat.

Vasárnap reggeli után
az ammóniabűz orrunkba csap.

Egy percig bal kézzel tartjuk fejjel lefelé,
s nézzük, mint barnállik a füle,
gyengéden simogatjuk a nyaka szirtjét,
megfújjuk egy kicsit a szőrét, s visszük,
hogy jobb kézzel hirtelen tarkón üssük.

Még egyszer érezzük tenyerünkben
a meddő elrugaszkodást,
kezünk elnehezedik,
nyelvünk alatt édes íz,
halljuk, ahogy a nyulak ege megnyílt,
s hull a szőr, teli marékkal.
Bécsi kék,
belga óriás,
francia kosorrú
vagy cseh tarka,
vagy akármilyen fajta keverék,
mind egyforma gyorsan pusztul
s szótlanul.

Hétfőn hallgatunk, kék a szemünk alja,
kedden foglalkoztat a világ sorsa,
szerdán és csütörtökön
feltaláljuk a gőzgépet,
és felfedezünk néhány csillagot,
pénteken más jár az eszünkben,
főként a kék szemek,
egész héten sajnáljuk az árvákat,
és bámuljuk a virágokat,
szombaton rózsásra fürösztjük a bőrünk,
és egy nő száján elpihenünk.

Vasárnap reggeli után
nyulat ölünk.