Osudy (Slovak)
1943
Keď priviedli ho na okraj tej jamy
a dali mu do rúk vrece, aby ho tam vysypal,
nebolo to vápno,
ale kalcium.
Noc zdĺhavá jak kôrnatenie ciev
a plná krvi
tiekla nad nimi,
vysoko v jedliach jej monotónny spev.
Ešte sa vystrel,
obloha sčernela a zhrbila sa zem.
Pes, s Mesiacom v zuboch, ušiel od splavu.
Hovoril, že nespí, kašle
a ukazoval na hruď bolavú.
Ale ten druhý nevedel ešte, kde čo leží,
včera v tej tme stratili smer, dlho blúdili,
ordináciu prebral až ráno, musel
vylamovať dvere, celá tá vec mu bola
hrozne trápna.
Ani ho neprezrel,
povedal iba, že je to nákazlivé,
že to potrebuje odpočinok,
čas
a potom –
trochu vápna.
1944
Keď prišli po ňu, umývala schody.
Stará, zodratá,
celý život umývala schody.
Celý život boli od blata.
No čo chcete, keď sú v dome chlapi!
Starý človek robí všetko zo zvyku.
Zo zvyku je,
zo zvyku spí
a zo zvyku sa trápi.
Všetci štyria zahynuli v Povstaní.
Keď prišli po ňu, umývala schody.
Vždy sa bála lúčenia a rozchodov.
»... kráľovnú s kráľom posadili do saní,
zaviezli do zlatého hradu
a bola svadba dlhá, veselá,
na nebi aj na zemi,
nad vodou aj pod vodou...«
A to je koniec,
zakry sa, spi,
ináč ťa zakrútim až po bradu,
sem do perín tej starej zlej ženy, čo zomrela.
Zomrela?
Potkla sa, spadla zo schodov.
|
Sorsok (Hungarian)
1943
Mikor a gödör szélehez vezették
s kezébe zsákot adtak, hogy azt ott kiszórja,
nem mész volt benne
hanem kalcium.
Vérrel teli és hosszadalmas éj,
akár egy érelmeszesedés
magasan felettük,
egyhangú zene csordogált a fenyőkben.
Még felegyenesedett,
elsötétült az ég és meggörnyedt a föld.
Kutya, szájában a Holddal, elsomfordált a zúgótól.
Mondta, hogy nem alszik, köhög
és fájó mellkasára mutatott.
De a másik nem tudhatta még, mi merre lapul,
a tegnapi homályban irányt vesztettek,
hoszan bolyongtak, a rendelést reggel vette át,
be kellett törnie az ajtót, kellemetlenül érintette
az egész dolog.
Ki sem vizsgálta,
csak annyit szólt, hogy ragályos,
hogy pihenést igényel,
időt
és utána –
egy kis meszet.
1944
Épp a lépcsőt mosta, mikor érte jöttek.
Megöregedett, roskatag,
egy élten át lépcsőket mosott.
Egy élten át sárosan.
Mit akartok, hisz férfiak laknak a házban!
A vén ember mindent megszokásból tesz.
Szokásból eszik,
szokásból alszik
és szokásból gyötrődik.
A Felkelésben pusztult el mind a négy.
Épp a lépcsőt mosta, mikor érte jöttek.
Mindig is félt a búcsútól és az elválástól.
»... királynőt királlyal a szánba ültetették,
arany várba vitték
és lakodalmat ültek hosszan, vidáman
égen és födön is,
víz felett és allata szintén...«
Itt a vége,
fuss el véle,
különben szakállig csavarlak,
a halott asszony a dunyhájába.
Meghlat?
Megbotlott, lezuhant a lépcsőkről. |
