Janík, Pavol: Zrkadlá po zotmení

Kdesi sa zablyslo,
akoby vo mne svitla
hmlistá spomienka
na vznik vesmíru.
Voňala si kvetmi,
ktorých lupene
snežili na naše telá
na zlosť všetkých druhov
komunálnych služieb.
Tvoje oči sa napriek smerniciam
svojvoľne leskli v tme
akoby zrkadlili matné svetlo
nepatrných explózií na oblohe.
Opojne si ma zbavovala zmyslov
a jasného vedomia
v rozpore so zákonom
o boji proti alkoholizmu
a toxikománii.

To tebou
som navždy nezákonne opitý.
Dodnes mi túžbou zadŕhaš dych
v najnevhodnejších chvíľach.
Vybuchuješ vo mne
ako exportná trhavina
uvoľňujúca energiu
ovocných jadier.
V žilách mi pulzuješ
nástojčivá ako ostré svetlo.

Z trvalého porušovania
dopravných predpisov
nás naveky bude usvedčovať
nehasnúci požiar mojej krvi
v spätých zrkadlách
tvojich očí.

Valahol felvillant,
mintha bennem virradt volna
világűr keletkezésének
ködös emléke.
Virágok keltették illatod,
melyeknek szirmai
testünkre havaztak
bosszantva közszolgáltatások
minden fajtáját.
Irányelvek ellenére a sötétben
önkényesen csillogtak szemeid,
mintha égbolt apró robbanásainak
fakóságát tükrözték volna.
Érzékeimtől mámorral
és tiszta tudattal fosztottál meg,
alkoholizmus
és kábítószerrabság
elleni harc ellentmondásával.

Tőled vagyok
örökkön, törvénytelenül mámoros.
Máig a legalkalmatlanabb pillanatokban 
fojtod el vágyódással telten lélegzetem.
Bennem export
robbanóanyagként törsz ki
gyümölcsmagok
energiáját felszabadítva.
Véredényeimben éles fényként
lüktetsz dacosan.

Közlekedési szabályok
folytonos megszegését
vérem lankadatlan tüze
bizonyítja majd ránk
szemed visszapillantó tükrében
mindörökké.