Tyutcsev, Fjodor Ivanovics: K. B. (К.Б. in Hungarian)

Я встретил вас – и всё былое

В отжившем сердце ожило;

Я вспомнил время золотое –

И сердцу стало так тепло...

Как поздней осени порою

Бывают дни, бывает час,

Когда повеет вдруг весною

И что-то встрепенется в нас, –

Так, весь обвеян дуновеньем

Тех лет душевной полноты,

С давно забытым упоеньем

Смотрю на милые черты...

Как после вековой разлуки

Гляжу на вас, как бы во сне, –

И вот – слышнее стали звуки,

Не умолкавшие во мне...

Тут не одно воспоминанье,

Тут жизнь заговорила вновь, –

И то же в вас очарованье,

И та ж в душе моей любовь!..

Találkoztunk... S im, régi szárnyak

rögtön hozták a mult egét,

kikeletünk aranykorának

minden éltető melegét.

Ahogy késő, őszi derűben

vannak napok s órák, mikor

tavasz szórja ránk bőkezűen

fényét, s a boldog ifjukor -

most, az egykor bűvöletében,

mely gyujt és megelevenít,

ismét megittasúlva nézem

arca kedves vonásait.

Mint évszázadnyi messzeségből,

ugy nézem Önt, és álmodom,

s a hang, mely a multból felém tör,

azt mondja: Tegnap s Ma rokon...

Itt nemcsak az emlék - az élet

maga szólalt meg, kedvesem:

Önben a régi báj, a lélek,

bennem a régi szerelem!...