Eminescu, Mihai: A tó (Lacul in Hungarian)

Lacul codrilor albastru
Nuferi galbeni îl încarca;
Tresarind în cercuri albe
El cutremura o barca.

Si au trec de-a lung de maluri,
Parc-ascult si parc-astept
Eadin trestii sa rasara
Si sa-mi cada lin pe piept;

Sa sarim în luntrea mica,
Îngânati de glas de ape,
Si sa scap din mâna cârma,
Si lopetile sa-mi scape;

Sa plutim cuprinsi de farmec
Sub lumina blândei lune ?
Vântu-n trestii lin fosneasca,
Unduioasa apa sune!

Dar nu vine... Singuratic
În zadar suspin si sufar
Lânga lacul cel albastru
Încarcat cu flori de nufar.

(1876, 1 septembrie)

Sárga, súlyos vízirózsák
ülnek kék tükrén a tónak.
Sűrű erdő tava szintjén
fehér utat szánt a csónak.

S én a parton álmodozva...
mintha tán csak arra várnék,
hogy a nád közt felbukkanjon
s rámboruljon a szép árnyék.

Mintha csónakomban ülnénk
mintha habmoraj dalolna,
mintha nyele a lapátnak
kezemből halkan kihullna.

Éji varázs alatt úsznánk,
holdsugárral elkeverten...
fel-felcsobban az ezüst víz,
hűs szél zizzen nádon-berken.

Nem jön senki! - egymagamban
küldöm sóhajom az égnek.
Erdei tó acélkékjén
sárga vízirózsák égnek.