Pessoa, Fernando: A Noite É Muito Escura

Alberto Caeiro

É noite. A noite é muito escura. Numa casa a uma grande

distância

Brilha a luz duma janela.

Vejo-a, e sinto-me humano dos pés à cabeça.

É curioso que toda a vida do indivíduo que ali mora, e que não sei quem é,

Atrai-me só por essa luz vista de longe.

Sem dúvida que a vida dele é real e ele tem cara, gestos, família e profissão.

Mas agora só me importa a luz da janela dele.

Apesar de a luz estar ali por ele a ter acendido,

A luz é a realidade imediata para mim.

Eu nunca passo para além da realidade imediata.

Para além da realidade imediata não há nada.

Se eu, de onde estou, só veio aquela luz,

Em relação à distância onde estou há só aquela luz.

O homem e a família dele são reais do lado de lá da janela.

Eu estou do lado de cá, a uma grande distância.

A luz apagou-se.

Que me importa que o homem continue a existir?

Alberto Caeiro

Éjszaka van. Sötét az éj nagyon. Egy házban valahol távol

Megcsillan az ablak fénye.

Nézem, és embernek érzem magam a lábujjam hegyétől a fejem búbjáig.

Különös, hogy valaki egész életében itt lakik, nem tudom, kicsoda.

Csak vonz ez a messzi fény.

Kétségtelen, az élete valódi, van arca, gesztusai, családja és foglalkozása.

De most csak ablakának fénye érdekel.

Bár a fényt ő gyújtotta meg,

A fény közvetlen valóság nekem.

Én soha nem megyek túl a közvetlen valóságon.

A közvetlen valóságon túl nincs ugyanis semmi.

Ha én, onnét, ahol vagyok, látok valami fényt,

A tőlem való távolsághoz viszonyítva, csupán az a fény van.

Az ember és családja valóságosak ott az ablak másik oldaláról.

Én meg ezen az oldalon vagyok, nagy távolságban.

Kialudt a fény.

Mit érdekel engem, hogy él-e tovább az ember?