Castro Alves, Antônio de: A szunnyadó (Adormecida in Hungarian)
|
|
Adormecida (Portuguese)Uma noite eu me lembro... Ela dormia Numa rede encostada molemente... Quase aberto o roupão... solto o cabelo E o pé descalço do tapete rente.
'Stava aberta a janela. Um cheiro agreste Exalavam as silvas da campina... E ao longe, num pedaço do horizonte Via-se a noite plácida e divina.
De um jasmineiro os galhos encurvados, Indiscretos entravam pela sala, E de leve oscilando ao tom das auras Iam na face trêmulos – beijá-la.
Era um quadro celeste!... A cada afago Mesmo em sonhos a moça estremecia... Quando ela serenava... a flor beijava-a... Quando ela ia beijar-lhe... a flor fugia...
Dir-se-ia que naquele doce instante Brincavam duas cândidas crianças... A brisa, que agitava as folhas verdes, Fazia-lhe ondear as negras tranças!
E o ramo ora chegava, ora afastava-se... Mas quando a via despeitada a meio, P'ra não zangá-la... sacudia alegre Uma chuva de pétalas no seio...
Eu, fitando esta cena, repetia Naquela noite lânguida e sentida: "Ó flor! – tu és a virgem das campinas! "Virgem! tu és a flor da minha vida!..."
|
A szunnyadó (Hungarian)Egy este, emlékszem... szunnyadt a kedves, köré fonódott a hálója lágyan... köntöse félig nyitva... fürtje oldva... s pőre lábánál ásított kitártan
a szomszéd ablak. Réti illat árját lehelték mind a tisztás-széli berkek... S messze, a szemhatár keskeny karéján már a mennyei, tiszta éj közelgett.
Majd egy jázminbokornak görbe ága incselkedőn benyúlt az ablakán át, s lágyan borzongva a szellők szavától, remegőn indult - megcsókolni száját.
Mennyei kép!... Minden cirógatásra álmában is megreszketett a drága... mosolygott... s csókot hintett a virág reá... visszacsókolt... s már nem lelt a virágra...
Mondhatni, hogy ez édes pillanatban két tiszta lányka játszott önfeledten... s a szélben, mely a zöld lombra suhintott, a lány ében haja kígyózva lebbent!
S az ág megint benyúlt, megint kihajlott... majd meg félvén, hogy netán felriasztja, hogy meg ne bántsa... a leányka keblét szirmaival derűsen behavazta...
S e lankadt, szívszorító-édes éjen így szóltam, a bájos képet csodálva: "Virág! - te vagy a rétek tiszta szűze! "Ó tiszta szűz! - te vagy éltem virága!..."
|
