Berto, Al: Os noivos voadores de Chagall

como se escrevesse um poema pinto a mulher

que irrompe da plumagem azulínea do galo

por cima das pontes anoiteceu onde flutuam

o bode e os noivos lancei por terra barreiras

entre elementos e leis físicas

para que o meu país se tornasse mais real

mais próximo de mim quando no exílio pouso

os lábios nas cores de avelã ou das nozes e

fico com o sabor delas na boca

recordo assim a casa paterna em vitebsk os nevões

de s. petersburgo aquela criança no mercado

apanhando moedas atiradas ao tapete e a cabra triste

em equilíbrio - bailando - em cima do gargalo da garrafa

os músicos de acordeão e violino sob o clarão da lua

estes noivos que toda a minha vida esvoaçaram felizes

de pintura em pintura pelos nocturnos céus do país

hogy születik a vers lefestem a nőt

aki a kakas égszínkék tollazatából bukkan elő

a hidakon fent már alkonyodott együtt lebeg ott

a kossal a mátkapár gátat emeltem a földön

a tárgyak és a fizika törvényei közé

hogy szülőhazámnak nagyobb realitása legyen

és közelebb hozzám ha számkivetésben hozzáér

az ajkam a mogyoró vagy a dió színéhez

és ottmaradok ezekkel az ízekkel a számban

így emlékszem a vityebszki szülői házra a pétervári

hóviharokra arra a kisgyerekre a piacon aki a földre

dobott pénzeket szedegette és a szomorú jerkére

aki legfölül az üveg nyakán - táncolva - egyensúlyozott

a holdvilág alatti harmonikásokra és hegedűsökre

erre a mátkapárra akik egész életemet belengik örömükben

képről képre vándorolva a párizsi éjjeleken