Gilliams, Maurice: Búcsú (Vaarwel in Hungarian)

Avond heeft ons zijn gezag ontplooid.
Zwervers met zwaarmoedige schalmei
dwalen langs de zwoele Scheldeboorden.
Dichters hebben de eerste ster verstaan.
Rode boeren drijven rode stieren.
In de holen langs de haven loeren
stierenogen bloedig in elk mens.
 
Donkre vrouwen op de wandelbrug
zien drie boten aan de kim verdwijnen,
luistren naar het klotsen van het water,
leunen op de reling zonder spreken.
Maar hun hart, gereed voor machtig wenen,
en hun smachten kunnen zij bedwingen
in een droge, blindversteende blik.

Már az est uralkodik fölöttünk,
Csavargók bús furulyaszó mellett
kószálnak a tikkadt Scheldeparton.
Költők tudják, mi az első csillag.
Rőt parasztok jönnek rőt bikákkal.
Kikötői csapszékekben véres
bika-szem mered mindenkire.
 
Pallón sötét asszonyok merengenek
három eltűnő hajó után,
hallgatják a csobogó vizet,
a korláton áthajolva némán.
De szívük, mely zokogásra kész,
tudja, mint rejtse egy megkövült, vak
pillantásba sóvárgásukat.