Catullus, Caius Valerius: Ismerkedésem Varus kedvesével (Varus in Hungarian)

Varus me meus ad suos amores
visum duxerat e foro otiosum,
scortillum, ut mihi tum repente visum est,
non sane illepidum neque invenustum.
Huc ut venimus, incidere nobis
sermones varii: in quibus, quid esset
iam Bithynia; quo modo se haberet;
et quonum mihi profuisset aere.
Respondi id quod erat, nihil neque ipsis
nec praetoribus esse nec cohorti,
cur quisquam caput unctius referret,
praesertim quibus esset irrumator
praetor, nec faceret pili cohortem.
"At certe tamen" inquit "quod illic
natum dicitur esse, comparasti
ad lecticam homines." Ego, ut puellae
unum me facerem beatiorem,
"non" inquam "mihi tam fuit maligne,
ut, provincia quod mala incidisset,
non possem octo homines parare rectos."
At mi nullus erat nec hic neque illic,
fractum qui veteris pedem grabati
in collo sibi collocare posset.
Hic illa, ut decuit cinae diorem,
"quaeso" inquit "mihi, mi Catulle, paulum
istos commoda, nam volo ad Serapim
deferri." "Mane," inquii puellae,
"istud quod modo dixeram me habere,
fugit me ratio: meus sodalis
Cinna est Gaius - is sibi paravit;
verum utrum illius an mei, quid ad me?
Utor tam bene quam mihi pararim.
Sed tu insulsa male et molesta vivis,
per quam non licet esse neglegentem!"

Varus barátom elcsipett a fórum
sarkán, hogy bemutassa új szerelmét.
Afféle nőcske, első pillanatra
láttam, de nem rút és nem ostobácska.
Hogy összejöttünk, tarka szóbeszéd közt
előkerült: mi hír Bithyniában,
miképpen éltem én e tartományban,
s vajon zsebemnek volt-e haszna benne?
Elmondtam úgy, amint van: nincs remény rá,
hogy a prétor, vagy bárki, a kiséret,
hízott zsebekkel térjen vissza onnan,
főként mivel galád személy a prétor,
ki fittyet hány, fütyül kiséretére.
"De mégis - mondták -, biztosan szereztél
egynéhány hintó-hordozó legényt, az
magától értetődik." Én a lánynak
uras szerepben vágytam tetszelegni,
s így válaszoltam: "Már csak jobb sorom volt,
hogy - bár sovány vidékre is vetődtem -
ne tudtam volna nyolc legényt szerezni".
Pedig nem volt sem ott, sem itt egyetlen
szolgám, ki nyeszlett székem szúkirágta,
törött nyelét nyakába vette volna.
Most szólt a lány, mint az ilyféle nőknél
szokás: "Catullus édes, Serapishoz
hintóznám, kérlek, add kicsit ma kölcsön
szolgáidat!" "Megállj no - szóltam akkor -,
hibásan mondtam azt, hogy ők enyémek,
mert mindmegannyi Cinna cimborámé.
De állításom nem nagy tévedés volt:
övé, enyém, mit számít az valóban?
Így is sajátomként használom őket.
De mily rosszmájú, kínosan pedáns vagy,
hogy el nem nézel egy kis nyelvcsuszamlást!"