Ungaretti, Giuseppe: A hajnal születése (Nascita d'aurora in Hungarian)

Nel suo docile manto e nell’aureola,

Dal seno, fuggitiva,

Deridendo, e pare inviti,

Un fiore di pallida brave

Si toglie e getta, la nubile notte.

E’ l’ora che disgiunge il primo chiaro

Dall’ultimo tremore.

Dal cielo all’orlo, il gorgo livida apre.

Con dita smeraldine

Ambigui moti tessono

Un lino.

E d’oro le ombre, tacitando alacri

Inconsapevoli sospiri,

I solchi mutano in labili rivi.

Lenge palástban, fénykoszorúban

menekül s hivogatóan

mosolyogva kebléről

letép a leány-éj egy sápadt

parazsú virágot, s elhajítja.

Most válik el a legelső derengés

a végső vacogástól.

Ónos örvény nyílik az ég peremén.

Smaragd ujjak

furcsa pörgése

szövi a gyolcsot.

S aranyból árnyak, elnémítják a fürge,

öntudatlan sóhajokat,

patakká gyorsul a barázda.