Tasso, Torquato: Gerusalemme liberata (dettaglio)

 

Canto primo

 

1

Canto l'arme pietose e 'l capitano

che 'l gran sepolcro liberò di Cristo.

Molto egli oprò co 'l senno e con la mano,

molto soffrí nel glorioso acquisto;

e in van l'Inferno vi s'oppose, e in vano

s'armò d'Asia e di Libia il popol misto.

Il Ciel gli diè favore, e sotto a i santi

segni ridusse i suoi compagni erranti.

 

2

O Musa, tu che di caduchi allori

non circondi la fronte in Elicona,

ma su nel cielo infra i beati cori

hai di stelle immortali aurea corona,

tu spira al petto mio celesti ardori,

tu rischiara il mio canto, e tu perdona

s'intesso fregi al ver, s'adorno in parte

d'altri diletti, che de' tuoi, le carte.

 

3

Sai che là corre il mondo ove piú versi

di sue dolcezze il lusinghier Parnaso,

e che 'l vero, condito in molli versi,

i piú schivi allettando ha persuaso.

Cosí a l'egro fanciul porgiamo aspersi

di soavi licor gli orli del vaso:

succhi amari ingannato intanto ei beve,

e da l'inganno suo vita riceve.

 

4

Tu, magnanimo Alfonso, il quale ritogli

al furor di fortuna e guidi in porto

me peregrino errante, e fra gli scogli

e fra l'onde agitato e quasi absorto,

queste mie carte in lieta fronte accogli,

che quasi in voto a te sacrate i' porto.

Forse un dí fia che la presaga penna

osi scriver di te quel ch'or n'accenna.

 

5

È ben ragion, s'egli averrà ch'in pace

il buon popol di Cristo unqua si veda,

e con navi e cavalli al fero Trace

cerchi ritòr la grande ingiusta preda,

ch'a te lo scettro in terra o, se ti piace,

l'alto imperio de' mari a te conceda.

Emulo di Goffredo, i nostri carmi

intanto ascolta, e t'apparecchia a l'armi.

 

6

Già 'l sesto anno volgea, ch'in oriente

passò il campo cristiano a l'alta impresa;

e Nicea per assalto, e la potente

Antiochia con arte avea già presa.

L'avea poscia in battaglia incontra gente

di Persia innumerabile difesa,

e Tortosa espugnata; indi a la rea

stagion diè loco, e 'l novo anno attendea.

 

7

E 'l fine omai di quel piovoso inverno,

che fea l'arme cessar, lunge non era;

quando da l'alto soglio il Padre eterno,

ch'è ne la parte piú del ciel sincera,

e quanto è da le stelle al basso inferno,

tanto è piú in su de la stellata spera,

gli occhi in giú volse, e in un sol punto e in una

vista mirò ciò ch'in sé il mondo aduna.

 

8

Mirò tutte le cose, ed in Soria

s'affisò poi ne' principi cristiani;

e con quel guardo suo ch'a dentro spia

nel piú secreto lor gli affetti umani,

vide Goffredo che scacciar desia

de la santa città gli empi pagani,

e pien di fé, di zelo, ogni mortale

gloria, imperio, tesor mette in non cale.

 

1575

Első ének

 

1

Éneklem a szent harcot, a vezért,

Ki Üdvezítőnk sírját visszavette.

Sokat tön ésszel, kézzel ő ezért,

Sok szenvedésbe telt nagyhírü tette.

Hiába kelt Pokol, hiába mért

Világ két része végcsapást felette:

Őt nem hagyá az ég, s zászlai

Alá megtértek bolygó társai.

 

2

Oh Múzsa, Te, ki homlokodra nem fűzsz

Múló babért, minőt Helikon ád,

De fönn, az égi sergek közt, dicső szűz,

Van örökfényü csillagkoronád,

Tetőled szálljon most keblembe szent tűz,

Te gyujtsad énekem s ne érje vád,

Ha ékesítem a való beszédet,

Más bájt szövén abba, nemcsak tiédet.

 

3

Tudod, hogy a világ mind arra tódul,

Hová Parnasszus önti csábjait,

S a költeménnyel fűszeres valótul

Rögzött se fél, oly édesen javit.

Így a beteg gyermek, ha kóstolóul

Mézzel kenők a csésze ajkait,

A keserű nedvet csalódva issza,

Hogy a csalásban éltét nyerje vissza.

 

4

Nagylelkü Álfonz, te, ki engemet

Révpartra vűl, midőn, tévedt zarándok,

Hánykódva szirtek és hullámok felett,

Már azt hivém, legott elborulándok,

Vedd nyájas arccal ím e versemet.

Szent fogadásul mintegy ez ajándok!

Lesz tán idő, hogy e jós toll merészűl

Megírni rólad is, amire készül.

 

5

S méltó (ha van remény, hogy valahára

Krisztus jó népe békében lehet,

S fel-űl, vad thrák ellen, hajó- s lovára,

Kivíni a bitorlott szent helyet)

Hogy a vezérbot szárazon, - akár a

Vizek fölött, illessen tégedet.

Addig figyelj, mit zeng a hősi ének,

S készíts hadat, vágytársa Godofrédnek!

 

6

Már hatod éve, hogy kelet felé

Ví a keresztyén tábor az izlámmal:

Nicéát, Antiochját megnyeré,

Ezt hadi csellel, azt erős rohammal,

És vissza ettűl a népet veré,

Mely Persiából jött tengernyi számmal;

Tortózát megbirá: de most a tél

Beállt, és várja, míg tavaszra kél.

 

7

Nem messzi volt már az esőszak vége,

Mely a csaták zaját megszünteté,

Midőn az Úristen, királyi széke

Fönségiből, szemét aláveté,

Onnan, hol a menny legtisztább vidéke

Még egyszer oly fenn trónját hirdeté

Mint a pokol a csillagok alatt van, -

S megláta mindent egy szemfordulatban.

 

8

Veté a földre, hol majd Szírián

És a keresztyén hősökön megálla,

S ama tekintet, mely előtt hiány,

Vágy rejtve nincs, a szív nyitott könyv nála,

Látá, Godofréd víni hogy kiván

A városért, hol Isten sírba szálla;

Előtte földi hír, kincs, hatalom

Mind semmi: ő csupán hit, buzgalom.