Saba, Umberto: Utolsó szerelem (L’ultimo amore in Hungarian)

Che mi vorrebbe a essere felice?

Una stanzetta, ma col fuoco acceso;

due tazzine, due piccole tazzine,

una per te, l'altra per me, Paolina;

e addolcire coi tuoi baci l'amaro

della bevanda. O mia piccina, ascolta;

non ti vedrò per qualche giorno, io credo,

che di rado e di furto. E non vorresti

prima una volta, una sol volta, quello

che in un orecchio già ti dissi, e tu,

su me alzando una mano che nell'atto

fu di baci punita e ricoperta,

m'hai risposto `"sfacciato' ; e nel mio petto

nascondevi, ridendo, la testina.

Non vuoi, Paolina? Che di te un ricordo

serbi, sí dolce, sí dolce, che il cuore

mi manchi pure nel ricordo, e sia

l'ultimo fiore che tra i vivi io colga?

Ahhoz, hogy én boldog legyek, mi kéne?

Egy kis szoba, amelyben lassu tűz ég;

két csésze, két meghitt, parányi csésze,

egy néked, egy meg nékem, Paolina;

s az hogy megédesítsd a csókjaiddal

a keserű italt. Kicsim, figyelj csak:

én azt hiszem, hogy pár nap múlva már csak

ritkán s titkon látlak. Mond, nem akarnád

előtte csak egyszer, egyetlenegyszer

azt, amit füledbe súgtam már neked, s te

kezed reám emelve „szemtelen"-nek

neveztél (míg én kezed mozdulását

csókkal büntettem s becéztem), s nevetve

keblembe rejtetted kicsiny fejecskéd?

Nem akarod, kicsim? Hogy édes, édes

emléket őrizzek rólad, s a szívem

még az emléktől is elálljon, és ez

legyen, élők közt, utolsó virágom?