Montale, Eugenio: Nuove stanze

Poi che gli ultimi fili di tabacco

al tuo gesto si spengono nel piatto

di cristallo, al soffitto lenta sale

la spirale del fumo

che gli alfieri e i cavalli degli scacchi

guardano stupefatti; e nuovi anelli

la seguono, più mobili di quelli

delle tue dita.

La morgana che in cielo liberava

torri e ponti è sparita

al primo soffio; s'apre la finestra

non vista e il fumo s'agita. Là in fondo,

altro stormo si muove: una tregenda

d'uomini che non sa questo tuo incenso,

nella scacchiera di cui puoi tu sola

comporre il senso.

Il mio dubbio d'un tempo era se forse

tu stessa ignori il giuoco che si svolge

sul quadrato e ora è nembo alle tue porte:

follia di morte non si placa a poco

prezzo, se poco è il lampo del tuo sguardo,

ma domanda altri fuochi, oltre le fitte

cortine che per te fomenta il dio

del caso, quando assiste.

Oggi so ciò che vuoi; batte il suo fioco

tocco la Martinella ed impaura

le sagome d'avorio in una luce

spettrale di nevaio. Ma resiste

e vince il premio della solitaria

vegli chi può con te allo specchio ustorio

che accieca le pedine opporre i tuoi

occhi d’acciaio.

Ujjaid makacs bökésével végre

szétpréseled a vörös cigaretta-csonkot a

porcelántálban. A füst kialvó csigavonala

mint bárány gyapja kunkorodik a födém felé

és ráfekszik a sakktáblára, amelyen

futók és bástyák kábultan tartják állásaikat.

Füstkarikák kígyóznak fölfelé,

kerekebben mint aranygyűrűk az ujjaidon.

Ablak nyílik. Egyetlen fuvallat elegendő

hogy összekuszálja a füst égnek törő

kanyara és csatarendje bűvkörét;

odalent egy másik világ szorgoskodik:

egy ember, farkas-ejtette sebekből

vérezve elhárítja a tömjénezésed:

szűk, hősi sakktábla-világod

minden kínját és képletét.

Egy időben kételkedtem, vajon

értelmet kölcsönzöl-e a játéknak, táblája

kockáinak, a lőporos dohányfelhőkön

keresztül döcögő lépéseknek.

Szilárdság nem csökkenti halál balgaságát.

Szemed villanása kéri, hogy egy várt robaj

hasítsa a sors istene által képzett

füst falat, hogy megengeszteljen.

Ma már tudom, hogy mit kívánsz.

Hallom a hűbérkorú torony

rekedt harangját, -

a vén elefántcsont sakkfigurák

halálra ijednek,

hóember módjára

elolvadnak lelked

fehér szikrázásában.