Montale, Eugenio: Non chiederci la parola

Non chiederci la parola che squadri da ogni lato

l'animo nostro informe, e a lettere di fuoco

lo dichiari e risplenda come un croco

Perduto in mezzo a un polveroso prato.

Ah l'uomo che se ne va sicuro,

agli altri ed a se stesso amico,

e l'ombra sua non cura che la canicola

stampa sopra uno scalcinato muro!

Non domandarci la formula che mondi possa aprirti

sì qualche storta sillaba e secca come un ramo.

Codesto solo oggi possiamo dirti,

ciò che non siamo, ciò che non vogliamo.

Ne kérdd tőlünk a szót, mely minden oldaláról

beszegi kósza lelkünk, meghatároz

s lángbetűsen úgy vet ki, mint magányos

kökörcsin rí ki a mező porából.

Jaj annak, aki vak önbizalommal,

mint a maga és mások jóbarátja

jár a világban s árnyékát se látja,

melyet a hő nap vet valami romra.

Ne kérdd az igét, mely világot nyithat,

mint száraz ág, zörgő az és megunt.

Máma úgyis azt mondhatjuk neked csak,

amik nem vagyunk s mit nem akarunk.