Montale, Eugenio: Lo sai

Lo sai:

debbo riperderti e non posso.

Come un tiro aggiustato mi sommuove

ogni opera, ogni grido e anche lo spiro

salino che straripa

dai moli e fa l'oscura primavera

di Sottoripa.

Paese di ferrame e alberature

a selva nella polvere del vespro.

Un ronzìo lungo viene dall'aperto,

strazia com'unghia i vetri.

Cerco il segno

smarrito, il pegno solo ch'ebbi in

grazia da te.

E l'inferno è certo.

Tudod:

el kell veszítnem téged, s nem lehet.

Mint jól irányzott lövés, úgy talál

minden tett, minden kiáltás, az a

sós lehelet is, mely a mólók

felől árad, ez Sottoripa

sötét tavasza.

Ócskavasak és árbocok vidéke,

alkony porában rengő erdő.

Elnyújtott döngés áthat a falon már, -

sértő, mint üvegkaparás.

Keresem az elveszített

jelet, egyetlen zálogát annak,

amit kegyesen adtál.

S biztos pokol vár.