Montale, Eugenio: La casa dei doganieri

Tu non ricordi la casa dei doganieri

sul rialzo a strapiombo sulla scogliera:

desolata t'attende dalla sera

in cui v'entrò lo sciame dei tuoi pensieri

e vi sostò irrequieto.

Libeccio sferza da anni le vecchie mura

e il suono del tuo riso non è più lieto:

la bussola va impazzita all'avventura

e il calcolo dei dadi più non torna.

Tu non ricordi; altro tempo frastorna

la tua memoria; un filo s'addipana.

Ne tengo ancora un capo; ma s'allontana

la casa e in cima al tetto la banderuola

affumicata gira senza pietà.

Ne tengo un capo; ma tu resti sola

né qui respiri nell'oscurità.

Oh l'orizzonte in fuga, dove s'accende

rara la luce della petroliera!

Il varco è qui? (Ripullula il frangente

ancora sulla balza che scoscende...)

Tu non ricordi la casa di questa

mia sera. Ed io non so chi va e chi resta.

Jut-e még eszedbe a vámőrök háza

ott fenn a kőszirt meredek szegélyén?

Rád vár este óta, az árva,

gondolataid méhrajként benne találnak

nyugtalan pihenőt.

Évek óta nyugtalan szél verdesi a vén falakat

és nevetésed nem cseng, mint azelőtt:

az iránytű vaktában tér ki, bénán elakad

és a nyerőszámot nem dobja ki a kocka.

Jut-e még eszedbe? Vagy más emlék jár motozva

agyadban? S egy fonál legombolyodik.

Egyik csücskében megkapaszkodom még. De eltávolodik

a ház. Fenn a tetőn füstös szélkakas

csikorog könyörtelenül.

Egyik csücskében megkapaszkodom még. De egyedül maradsz,

nem lélegzel: a homály melledre ül.

Ó, a menekülő határ, hol pislogva lobban

a petróleumlámpa gyönge lángja!

Itt kelünk-e át? (Szilaj hullám-robajokban

zúdul az ár, a meredek szirtre csattan ... )

Jut-e még eszedbe a ház? Az éj boltíve alatt

borong. És már nem tudom: ki megy és ki marad.