Montale, Eugenio: L'arco del cielo

L'arco del cielo

sul muro grafito

che adombra i sedili rari

l'arco del cielo appare finito.

Chi si ricorda più del fuoco ch'arse

impetuoso

nelle vene del mondo; in un riposo

freddo le forme, opache, sono sparse.

Rivedrò domani le banchine

e la muraglia, e l'usata strada.

Nel futuro che s'apre le mattine

sono ancorate come barche in rada.

Az ég íve csonkán

végződik a gyér padokra

árnyat vető iromba

fal ormán.

A mindenség ereit átható víg

lobogásra

ki emlékszik; a formák sokasága

hideg mozdulatlanságba gubózik.

Ugyanigy fognak feltűnni holnap

a fal az út és a padok előttem.

Mint kikötői bárkák horgonyoznak

a reggelek a megnyíló jövőben.