Montale, Eugenio: Corno inglese

ll vento che stasera suona attento -

ricorda un forte scotere di lame -

gli strumenti dei fitti alberi e spazza

l'orizzonte di rame

dove strisce di luce si protendono

come aquiloni al cielo che rimbomba

(Nuvole in viaggio, chiari

reami di lassù! D'alti Eldoradi

malchiuse porte!)

e il mare che scaglia a scaglia,

livido, muta colore

lancia a terra una tromba

di schiume intorte;

il vento che nasce e muore

nell'ora che lenta s'annera

suonasse te pure stasera

scordato strumento,

cuore.

A szél ma alkonyatkor dalt utánoz

— emlékeztet zörgő acéllapokra —

a sűrűgallyú fákon, s a vörösréz

látóhatárt surolja,

hol fényvonások törnek előre, mint

északi szél az égen, mely robajlik

(vándor felhők, világló

csodaországok! Félig nyitva álló

mennykapuszárnyak!)

s a tenger, amely habonként

csillámlik más felülettel,

trombitaívbe hajlik,

míg a partra vágtat;

a szél, mely kél s hal ezerszer,

míg hamvad az alkonyi szikra,

zengesse meg öbleid is ma,

ó, szív, te magános

hangszer.