Govoni, Corrado: Morte del partigiano

Dorme nei suoi capelli, vegetali

fili che il sole e il vento scioglieranno

vivi all'alba: una buia sventagliata

di mitra lo sferzò tra capo e collo

come brusca manata di un amico:

così cadde supino, per voltarsi

a riconoscerlo e scambiare il colpo.

Non sentì allontanarsi per la riva

i passi dei fucilatori, dopo

che gli diedero un calcio per saluto

gridandogli «Carogna!», e dentro il fiume

scaricarono l'arma e un po' più avanti

graffiarono rabbiosamente il ponte

di bombe a mano: troppo poco a fare,

anche se così complice od assente,

che la notte straripi di terrore

per un sol sparo secco. Dorme, dorme

lungo disteso, stretto il gonfio collo

nella sciarpa di sangue larga e morbida

sempre giù gelida; e il lungo cappotto

indurito di brina è il suo sepolcro.

E la sua patria è l'erba

A fűben alszik. Szinte már gyökér lett

hajfürtje mind: lassan leoldja róla

a szél s a nap. Rányílt egy puska torka

s ostorsuhintásként találta tarkón:

akárha egy barátja vágta volna

csak kupán, úgy esett hanyatt, kiváncsin:

vajjon ki volt - s hogy ő is visszasózzon.

Üdvözlésül beléje rúgtak egyet

a puskások: „Bitang fráter!” - de már nem

hallotta ezt, sem lépteik a parton.

S hogy fegyverük mégegyszer elsütötték

a víznél, s hogy feljebb gránátjaikkal

a híd pilléreit vadul, dühödten

megkarmolászták, - feküdt tétlenül csak,

mintha bűntársuk volna, messze tőlük,

az éjben, észrevétlen. - Alszik, alszik,

elnyúlva hosszan; megduzzadt nyakát

vastag gyapjúsálként burkolja be

a vér alvadt patakja, - s dér-megeste

köpönyege olyan, mint egy koporsó.

S hazája már eztán a fű, örökre.