Bigongiari, Piero: A vihar (La tempesta in Hungarian)

Forse è questa l'ora di non vedere

se tutto è chiaro, forse questa è l'ora

ch'è solo di sé paga, ed il tuo incanto

divaga nell'inverno della terra,

nell'inferno dei segni da capire.

Ma non farti vedere dimostrare

ancora le tue formule, è finita

l'orgia dei risultati rispondenti

alle cause. Sei sola, batti i denti

accosto ai vetri nevicati, tetri.

Divergono in un morbido riaccendersi

d'altro sangue i destini che ci unirono.

Tu li ricordi come - in queste tarde

ore che riscoccano dalla pendola -

in un fuoco di tocchi, in un orrendo

scatenarsi, dai tuoi armadi, di bambole.

La nostra vita, catturata, vedi,

mentr'era armata solo di silenzio,

come dai parafulmini ridesti

da un lampo, trova il filo da seguire

per non morire restando se stessa.

Mikor nem látni, hogy minden világos:

ez az óra tán; ez az az óra,

mely csak magával kárpótol s varázsa

szétszóródik, szét-szét, a föld telében,

megfejtendő jósjelek pokla mélyén.

Ne láttasd még magad, így megmutatva

törvényeid, mert véget ért az okokkal

összefüggő eredmény orgiája.

Egyedül vagy és hozzákoccan fogad

– hisz oly közeliek – havas sötét ablakokhoz.

Sorsunk, mely minket eddig egyesített,

szétválik most: más vér lobbantja lángra.

Emlékezz rá, – e késő éji órán,

melyek az ingaórából peregnek –

szekrényedből, bábuidból kitörve

ütések, zengése roppant tüzében.

Az életünk, lásd, addig tőrbe hullott,

amíg csak csenddel volt felfegyverezve,

ahogy a villámhárítót a villám

feléleszti: fonalát megtalálja

és nem hal meg, bár ittmaradt magában.