Zilahy Péter: Bújni hozzád

aludni nem lehet mezőn
lehunyni nem lehet szemet
ölelni nem lehet
ebben a csöndben pók nem fog legyet
fán levél nem rezzen
se szárny se szem nem rebben
hideg verejték öledben
fájdalmas minden nesz
mintha napok óta ébren
hallgatná mint lüktet a vér tenyerében
fülére tapasztja amióta
leszakadt a csend és nem húzták ki alóla
fenn van és figyel
nem tudja miért nem múlik el
nem tudja mi nem múlik el
ha csak átfordulna az oldalára
akkora zajjal járna rögtön megölné
mint aki forgó kövek közé hajt fejet
bújni hozzád nem lehet
aludni nem lehet

dormire sul prato non si può
chiudere gli occhi non si può
abbracciare non si può
in questo silenzio il ragno non cattura mosche
sull’albero non si muove foglia
non libra un’ala non batte un ciglio
sudore freddo nel grembo
ogni fruscio duole
come se da giorni ascoltasse sveglio
come pulsa il suo sangue nel palmo della mano
lo tappa sull’orecchio da quando
è crollato il silenzio e lui da sotto non fu tirato fuori
è sveglio e vigile
non sa perché non passa
non sa cos’è che non passa
se si girasse di lato
il rumore causato lo ucciderebbe all’istante
come colui che china la testa tra pietre rotolanti
stringersi a te non si può
dormire non si può