Vozári Dezső: Fohász a gyorsvonaton

Ó utazás,
Baudelaire lihegett hozzád fűszeres verseket, de a dalra ki ád,
mikben illatok kavarognak és ízek és nosztalgiák.

Engedj vándorolnom némán, hadd múljanak el tőlem a buta szók,
hadd legyek nomád, olyan, mint a vadak és a textilutazók.

Repíts, repíts, azt mondom majd: a távolokban lakom,
málháim a szavak, de kidobom a vonatablakon.

Valami húz, valaki hív, nem hagynak nyugton mágiák, babonák
imádkozom és robogunk a rozsdás morva tájakon át,

legyek tiszta és víg és erős, mint a tiszta, víg, erős erdei ózon,
engedj, egyetlen percre csak, az értelemmel csókolódznom.

Oh, viaggiar',
Baudelaire, ti anelava poesie speziate, ma del canto,
in cui profumi, sapori e nostalgia si fondono, chi si cura.

Lasciami vagar’ muto, che tacciano le mie stupide parole,
sia io un nomade, come un barbaro o un commesso viaggiatore.

Fammi volar’, fammi volar’, dirò che abito lontano,
le parole son la mia soma, le getto giù dal treno.

Qualcosa mi tenta, qualcuno mi chiama, sono preda di ubbie e di magia,
sto pregando e filiamo attraverso la Moravia arrugginita.

Sia io pulito, gaio e forte, come lo è l’aria del bosco,
lasciami solo per un istante, è la ragione, che sto bacciando.