Vozári Dezső: Dzsigoló

Hajadból rózsaszag, szemedből bánat árad,
szavaid, mint csigák, lassúak és szerények,
utolsó héroszunk, olcsóra szabtad árad –
és nem kapsz Nobel-díjat és nem magasztal ének,
csak legyező a kardod, csak tánclokál a várad.

Úgy lépkedsz, mint gazella e fínom, lenge, részeg
világban, mely világod és mely bezár: kalitka;
ahonnan elrepültél, régen kihült a fészek.
Csak élsz, de nem tudod, mi életednek titka,
tangózol, sírsz, veszekszel s nem érted az egészet.

Gli occhi sanno di mestizia, i capelli di profumo,
le tue parole, come le lumache, lente e modeste,
nostro  ultimo eroe, ti vendi a basso prezzo,
non ricevi il premio Nobel, ne l'eloggio del canto,
la spada tua è un ventaglio, il tuo forte, una balera.

Cammini come la gazzella, in questo mondo fino,
è il tuo mondo, che ti serra come una gabbia;
il nido, da dove sei volato via è da tempo freddo.
Vivi senza saper, qual è il segreto, della tua vita,
balli, piangi, litighi e non comprendi il motivo.