Vajda János: Húsz év múlva

(Gina emlékkönyvébe)

Mint a Montblanc csucsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül -

Mult ifjuság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,

Mint hosszu téli éjjelen

Montblanc örök hava, ha túl

A fölkelő nap megjelen…

Ko na vrhu Montblanca led

Kom ne ude sjaj, vjetra vlast,

Srce ne gori ni mimored

I ne muči ga nova strast.

Oko mene zvijezda roj

Natječe se, blistavo sja;

Zrake na lik prosipa moj,

Stoga se još ne topim ja.

Al ponekad u tihu noć

Kada sanjarim posve sam,

Jezero mladosti zna doć,

Labuda lika tvig gledam.

I tada mi srca bukne plam

Ko u dugu noć zimsku snijeg

Montblanca kad se topi sam

Pred suncem klizući niz brijeg.