Tompa Mihály: The birds to his sons* (A madár fiaihoz in English)

Száraz ágon, hallgató ajakkal

Meddig ültök, csüggedt madarak?

Nincs talán még elfeledve a dal,

Melyre egykor tanitottalak?!

Vagy ha elmult s többé vissza nem jő

A vig ének s régi kedvetek:

Legyen a dal fájdalmas, merengő,

Fiaim, csak énekeljetek!

Nagy vihar volt. Feldult berkeinken

Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:

S ti hallgattok? elkészültök innen?

Itt hagynátok bús anyátokat?!

Más berekben máskép szól az ének,

Ott nem értik a ti nyelvetek...

Puszta bár, az otthonos vidéknek,

Fiaim, csak énekeljetek!

Hozzatok dalt emlékül, a hajdan

Lomb- s virággal gazdag tájirúl;

Zengjétek meg a jövőt, ha majdan

E kopár föld ujra felvirúl.

Dalotokra könnyebben derül fény,

Hamarabb kihajt a holt berek;

A jelennek búját édesitvén:

Fiaim, csak énekeljetek!

A bokorban itt az ősi fészek,

Mely növelte könnyü szárnyatok;

Megpihenni most is abba tértek,

Bár a fellegek közt járjatok!

S most, hogy a szél összevissza tépte:

Ugy tennétek, mint az emberek?

Itt hagynátok, idegent cserélve...?

- Fiaim, csak énekeljetek!

Silent upon a barren bough how long

Will ye remain, sad choristers and mute ?

Have ye forgotten the sweet lay and song

I taught you ? Though blithe music ill would suit

Our present lot, though wit and mirth be gone

And at the notes no merry echoes ring.

Although the song should be a mournful one

Sing, sons, I prithee sing!

A tempest has our forest refuge torn,

No leafy shelter doth receive us now.

Still silent ? Will ye vanish with the morn,

Will ye desert us when we are brought low?

Ah, in an alien grove your song would be

Strange and uncomprehended – curb your wing

And still abide with us, for sad are we :

Sing, sons, I prithee sing!

Sing of our country and her past sublime,

The golden harvest of the days of yore ;

Sing of her future, of that glorious time

When the bare earth shall laugh with flowers once more.

The music shall awake the folded seed

And o'er the quickened fields fair morning bring,

Helping with growing hope our present need:

Sing, sons, I prithee sing !

Here in this bush your ancient home behold.

Where first ye spread your wings ; will ye not rest

After a vagrant flight through cloud aisles cold

At last, and gladly, in your former nest?

Although the wind hath rent it, will ye be

Like callous men, the wreck abandoning?

Fly not to alien shores beyond the sea.

But sing, I prithee sing!

*An allegorical poem addressed by Tompa to the younger generation of poets, after the disastrous Revolution of 1848.

Nora de Vallyi and