Tandori Dezső: Camille Pissarro: Rue d’Amsterdam-1897 (Camille Pissarro: Rue d’Amsterdam – 1897 in English)

Esik a rue d' Amsterdamon.
És mintha a nap sütne közben,
bokáig-vizet fény füröszt lenn,
színes házfal-maszatokon
átüt a tündöklés, melyet
a vakolat rejt, most lemossa,
formálja gyurma-állagosra
az eső a felületet.

Élnék én ott örök-esőben,
C. úr, ha képeknek hihetnék,
legboldogabban integetnék,
ha egy sárga-piros, tetőtlen
kocsi csak továbbhajtana,
annál tovább áznék a rue
d'Amsterdamon, fürdetne hű-
vös fényvíz beltérárama.

Ha tudnám: van tündökleti
tartalékom, mit oly anyag rejt,
melynek külszínétől e-szent-helyt
szabadíthatnak csöppjei
akárhol zúduló esőnek,
kimennék az utcára, itt
-amíg rám!-ugyanúgy esik;
de eláll. Rácsukom a könyvet.

Rue d'Amsterdam is awash with rain.
Meanwhile, as if the sun shone bright,
the ankle-deep water is bathed in light.
Through the house-walls' multi-colored stains
a radiance, hidden by plaster, penetrates.
Now the rain washes away,
pugs the surface into a gray
clay-like plasticine state.

I'd love to live there in eternal rain
if I could only believe the paintings, Mr. C.
I'd be most happy to wave if only
an open yellow-red cabriolet
drove by-though I'd end up that much wetter
the longer I stayed there waving in
Rue d'Amsterdam, bathing in
the cool inner stream of light-filled water.

If I knew that I really had a cache
of radiancé, only hidden by
some substance from whose surface I
could on the spot be freed by a splash
of pouring rain-if that's what it took,
I'd step out into the rain forthwith
as long as it rained on me just like this.
But it will stop. I close the book.