Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz

Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,

S tömött arany diszét fejem fölé lehajtja

A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,

Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.

S én árva óriásként nézek rájuk, s nehéz

Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj,

Vihar már nékik az, váratlan sodru vész,

S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.

Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdag

Nyárvégi délután nyugalmas kék legén,

Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgat

A lomha óriás, hisz oly borús szegény.

Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komor

Bányáiból a bú vihedere kereng fel,

Ti nem tudjátok azt, mily mondhatlan nyomor

Aknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember!

Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporok

S a sűrű napsugár forró arany verése

Gond nélkül gazdagúló mélyetekig csorog,

Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése;

Ti súlyos, drága gyöngyként a hajnal harmatát

Gyüjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után,

Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatát

Az öntudat nem űz, a konok kapitány.

Én is hajó vagyok, de melynek minden ízét

A kínok vasszöge szorítja össze testté,

S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét,

Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté,

Bár fájó szögeit már a létentúli lét

Titkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza:

A néma szirteken békén omolni szét

S nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa.

És hát a többiek?... a testvér-emberek,

E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák,

Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerek

Rettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák, -

Ó, a vér s könny modern özönvizébe vetve

Mily szörnyü sors a sok szegény emberhajóé:

Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se,

Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Nóé.

Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világon

Csak miriád virág szelíd sajkája leng:

Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,

Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,

Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtva

A fájó ősanyag: immár a kínnak vége!

S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka,

S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.