This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Tóth Árpád: Soul woven of shadows (Az árnyból szőtt lélek in English)

Portre of Tóth Árpád

Az árnyból szőtt lélek (Hungarian)

A fák szelíd, nagy árnyát nézni este
Szerettem én aranyszín dombokon,
Áldott az árnyak test nélküli teste,
Titkos kelméjük lelkemmel rokon,
Hisz isten tán fenyőfák gyenge gyanta
Lehű árnyából este szőtte meg
S a furcsa mélabút eként foganta,
Mely lágy redőin egyre ott remeg.

Áldott takács az isten s kincs a lélek:
Hányszor terítém csöndes fátyolát
Magam köré és véle szépitélek
Éles fényekkel bántó, vad világ!
Az emberek önző zsivajja édes
Testvéri, bús zenévé fátylasúlt
S forró, maró napokból mély, setétes
Merengő tájjá csöndesűlt a múlt.

S ha néha fájt, hogy arcúl üt a testvér,
S a hűnek vélt szív csak hideg mirigy,
Hogy bűnök malmát zúgatja a rest vér
S hogy néha még az isten is irígy,
Merengő órán szétterűlt a fátyol:
Árvák vagyunk mind, - sírta egy titok,
S bocsánat lett a sajgó bosszuvágyból
S részvétre vált a szisszenő szitok.

S fákat szerettem s szirmok tüneményét
Figyelten andán s méla könyveken
Ragyogtattam a lámpa mézszín fényét
S csöndes Szézámok üdve nyílt nekem:
Egy óra tán a zűrös, lomha napban,
Egy árva barlang, mit a könyv vize
Vájt s tett meleggé s én megbújtam abban
S éreztem, jó az élet bús ize.

Sok este halk szivarnál sárga bábút
Kockás mezőn kedvvel léptettem én,
A Malomárok kinn már jég alá bútt
S a kandallón vén tölgy dalolt kemény
Erdei dalt s rőt lett moszatszakálla, -
Távol harmónikák híttak rívón
S a fenyvesek fölé ragyogva szálla
Aranyszárnyán a roppant Orion.

Éjfél felé a jó falusi doktor
Öreg kezét megráztam, új szivar,
Mentem s mint úti csöndes fák a hótól,
Lelkem versek terhétől lett bizarr,
S hazasiettem, írni, írni, írni,
Hiába csalt a csíkos dunnaágy,
S kacagtam, ha lágy rímbe tudtam sírni
Tündér fájdalmad, édes, ifju vágy!

Így, apró, szétszórt szigetek hajósát,
Félszeg Ulyssest, sok szelid kaland
Vigasztalt, csak a szirtes, zord valóság
Sivár vizén, boldog boldogtalant, -
Így lettem hálás minden gyáva kincsért,
Pipám füstjéért, karcos kis borok
Kortyáért, hozzám hajló anda tincsért
S hogy ajkamról peregnek halk sorok.

Oh jaj, miért bánt így hát most az élet,
E rettentő, vonagló, új világ,
Mindennap egy új Utolsó Ítélet
Vas kürtje zúg, setét villáma vág,
Reszketve terítem a védő fátyolt
Magam körül s eltépi a vihar,
És minden barlang, melynek csendje lágy volt
Most ferde száj, mely szörnyű jajt rivall.

Oh isten, isten, lelkek ősz takácsa,
Nézd drága kelméd, kincses szőttesed,
Bölcs, bús szemed imhol könnyezve lássa,
A sok finom fonál hogy szétesett, -
Óh lesz-e még perc, újraszőni szépen,
Ha elcsitúlt az orkán gyász zaja,
Vagy reszkető rongy, így hull szét a szélben,
Mint omló partok éjszín zászlaja?



PublisherOsiris Kiadó, Budapest
Source of the quotationTóth Árpád összegyűjtött versei és versfordításai. Osiris Klasszikusok

Soul woven of shadows (English)

It is my joy at evening to be gazing
At calm large tree-shadows on golden heights:
Bodiless body of shadows beyond praising,
Whose secret texture with my soul unites.
God wove that soul perhaps from shadows, raising
Pinewood and sweetness through the evening lights.
And pensive bliss began to be amazing
And over gentle folds made timid flights.

A dear weaver is God, the soul a treasure.
How often have I drawn its quiet veil
Round me, and charmed away — times without measure —
The harsh world's thorny glare; it could avail
To change into companionable pleasure
The selfish din of life; and the grim tale
Of hours of hell became a dream of leisure
In a tranquillity of hill and dale.

If sometimes from a brother's blow I smarted,
If one believed most loyal turnéd out worst,
If idle blood all other toil deserted
For evil's mill, and even God could cast
A jealous look — in dreams the veil reverted;
A mystery cried, 'We're all abandoned'; past
All hunger of revenge forgiveness started;
The hissed curse died; sympathy smiled at last.

The trees I loved, the marvel of flowers caught me,
And over books of peaceful mood I shed
The honey-coloured lamplight, which has brought me
Still Sesames, when the weary day has fled:
An hour perhaps when trouble vainly sought me,
A cavern which the stream of tears has made
And warmed. In such a hermitage I thought me,
And felt life's sadness need not make afraid.

With a quiet cigar at dusk it was amusing:
Yellow forms moved across a chequered field;
Outside, the millstream was already freezing;
Upon the hearth an old oak hummed a mild
Woodland refrain; its mossy beard was oozing;
Somewhere far off it seemed, accordions growled;
Orion moved his huge wings, slowly rising
Above the pinewoods in a gleam of gold.

The village doctor and I were always saying
Midnight adieus, then lighting up again.
Like trees on which increasing snow is weighing,
My mind was strangely altered by the strain
Of knowing, as I left, l'd soon be trying
To make a poem. Bed tempted me in vain.
At last l'd laugh to hear my own voice crying
Youth's tortured sweet desire out into rhyme.

So like a timid sailor — shy Ulysses
Of tiny scattered shores — I was consoled
By gentler happenings for the storm and stresses
Of harsh reality, deceived and lulled,
Evén to gratitude, by cowardly blisses:
Tobacco-smoke, a dirty glass half-filled
With gritty wine, the touch of dreamy tresses,
And several quiet lines my mouth was spilled.

Why then has life become so very painful
And so alarming in this new world? Why
Must the Last Trump sound every day its baleful
Warning, and fatál lightning strike, while I
Cast uselessly around myself that veit, full
Of comfort once, wild storms tear off? And why
Is every cavern, once so soft and soulful,
A crooked mouth now with a hideous cry?

0 grey-haired God, by whom our souls are woven,
Look at this precious fabric you have made,
Until your wiser eyes distinguish even
Through tears the separation of each thread.
Oh will there come a time when they're re-woven,
Once this obstreperous hurricane has died?
Or must I flutter into bits, wind-driven,
Dark flag fixed on a short long-since decayed?



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationHundred Hungarian Poems

minimap