Szenes Anikó: Harmónia

A természet csupa ellentét:

Nappali fény és éji sötét,

Kopár hegyek és virágos völgyek,

Piciny fűszálak, hatalmas tölgyek.

A komor észak és a dalos dél,

A tikkasztó nyár és a dermesztő tél.

A chaos, a rend,

A zaj és a csend,

A föld és az ég,

A kezdet és a vég.

És ellentmondás a történelem.

Egyéni érdek és honszerelem,

Viszálykodás és tömörülés,

Az Isten nevében emberölés,

Felszökő pálya és letört vonal,

Bonyolult cselszövés, szakadt fonal.

A szolga, az úr,

Az angol, a búr,

A tömlöc, az őr,

A béke, a tőr.

És mind csupa hegy-völgy és mind csupa véglet,

Az emberi lélek, az emberi élet.

Lobogó érzések, lehiggadt ész,

Feszülő tervek és remegő kéz.

A tett és a szó,

A rossz és a jó,

A csonka, az ép,

A rút és a szép.

S a számtalan végletnek egy az ura

Világot átfogó harmónia.

Iz suštih suprotnosti je priroda:

Dnevna svetlost i noćna tama,

Cvećem posute livade i gola brda,

Pored ogromnog hrasta sitna trava.

Sumoran sever i  raspevan jug,

Sparno leto i ledena zima,

Poredak, darmar,

Graja i tišina,

Zemlja i nebeska pučina,

Početak i kraj.

Proturečna je i povest,

Rodoljublje i pojedinačni interes,

Ujedinjenje i borba,

Ubistvo u ime Boga,

Uspon i slomljena karijera,

Prekinuta nit, složena zavera.

Sluga, gospodar,

Englez, Transval,

Sužanj, stražar,

Mir i megdan.

I samo brda i doline i samo krajnosti,

Ljudske duše, ljudi u stvarnosti.

Smiren razum, plamteća čula ,

Nadahmuti planovi i drhtava ruka.

Reč i akcija,

Zao i dobričina,

Čitav i sakat,

Lep i ražan.

Jedino što gospodari tim krajnostima

Je sveobuhvatna harmonija.

Budimpešta, oktobar 1937.