Esti beszélgetés (Hungarian)
Bebújok az ágyba. Lehunyom a szemem. Azt est kormos arca mosolyog rám. Felhúzom állig a takarót. Kész vagyok, várlak, édesapám.
Gyere, ülj le az ágyam szélén Vedd két kezedbe kezemet, Adj egy csókot a homlokomra És beszélgessünk egy keveset.
Tíz éve már csak így beszélünk, Hangok nélkül és szótlanul. Te mégis érted, amit én mondok, Ami e lelkemen átvonul.
Amikor elmentél, gyermek voltam, Az iskolába se jártam még, Egy május nap volt, hűvös, esős, Mikor magához vett az ég.
Engem bátyámmal elvittek otthonról, Anyuka mély feketébe öltözött, Este halványan súgta fülünkbe: Apuka nagyon messze költözött.
A temetésen emberek tolongtak S én szorongtam a rokonok között. Akkor még nem tudtam mit jelent: Apuka nagyon messze költözött.
De este, amikor lefeküdtem, Pár szót tákoltam össze imámnak: Uram, édes jó Istenem, Adj békés nyugalmat az édesapámnak.
Tán Isten megadta néked a békét, Amit gyerekszám annyiszor kért, De én gyakorta zaklattalak. Ugye nem haragszol hívásomért.
Ha gyermekszívemet bántalom érte, Mit nem tudtam élőknek elmondani, Olyan jól esett tehozzád bújni, És minden fájdalmat kiontani.
Ha örömöm volt, ujjongó, boldog, Mit szavakká formálni alig lehet, Olyan édes volt elújságolni És mindent megbeszélni veled.
Apám, Te mindig olyan jó voltál, Hívó szavamra hozzám leszálltál, Nehéz utakon kísértél engem, Küzdelmeimben mellettem álltál.
Köszönöm néked százszor, ezerszer. De most már búcsúzzunk, késő lett, lám, És holnap reggel korán kelek fel. Jó éjszakát hát, édesapám.
Budapest, 1937. május Uploaded by | Fehér Illés |
Source of the quotation | http://www.andi.hu |
|
Chiaccherata serale (Italian)
M’infilo nel letto. Chiudo gli occhi. Il viso fulliginoso della sera mi sorride. Tiro la coperta all’insù, fino al mento. Sono pronta, ti aspetto padre.
Vieni, siediti sulla pròda del letto Prendi le mie mani tra le tue, Da’ un bacio sulla mia fronte Chiaccheriamo un poco, io e te.
Da dieci anni ormai parliamo cosi, Senza suoni, senza le parole. Eppure, quel che dico, tu capisci Quel che nell’anima mia si svolge.
Ero bambina quando sei partito, Neanche l’età per andare a scuola, Era un giorno di maggio, freddo, uggioso, Quando il cielo a sè ti ha chiamato.
I frattelli mi hanno portato via di casa, Nostra madre vestita di un nero cupo, A sera ci sussurava sottovoce nell’orechio: Padre nostro si è traslocato lontano.
Al funerale si accalcava tanta gente, Ed io stavo tra i parenti, opressa, Ancora non capivo che voleva dire: Padre nostro si è traslocato lontano.
Ma a sera, quando mi sono coricata, Abbozzavo alcune parole a mo’ di preghiera: Signore mio, Dio onnipotente, Dai’ pace e riposo eterno a mio padre.
Forse Dio ti avrà dato pure la pace, Che la mia bocca da bambina invocava, Ma io ti avevo disturbato molto spesso, Di’ che non te la sei preso per questo.
Se il mio cuore di bimba era in pena, Ciò che non potevo raccontare ai vivi, Era cosi piacevole stringersi a te, E rivelarti tutti miei tormenti.
Se era una gioia smodata e felice Che a parole era impossibile esprimere, Era cosi piacevole renderti partecipe, E ogni cosa con te condividere.
Padre, sei stato sempre cosi, amabile, Su mia ricchiesta, da me sei disceso, Mi accompagnavi su strade impervie, Nella lotta quotidiana mi sostenevi.
Ti ringrazio cento, mille volte, Ma ora ci congediamo, s’è fatto tardi, Domattina mi alzerò molto presto. Perciò, Buona notte a te, mio caro padre.
|