Szamolányi Gyula: A legszebb vers

Minden költő szivében ég a vágy,

Mely néki nyugtot egy percig se hágy,

Hogy addig nem száll le a sírba,

Míg a legszebb versét meg nem irta.

A sírok éje szállhat már reám,

Mert legszebb versem én már megirám,

Bár nem tentával s nem papírra —

 Szivembe van könnyekkel írva.

Nem is olvasta soha senki még . . .

E költemény oly bús oly csodaszép!

Ríme : a szívem dobogása,

Refrénje : a neved, leányka.