Szabó Lőrinc: Naše prsty (Ujjaink in Czech)

Úgy bújtak össze ujjaink,
csókolva egymást kétszer öt
combjukkal, mint szeretkező,
fantasztikus kis állatok;

úgy fuldokoltak ujjaink
egymásban tehetetlenül,
mint elítélt, vak rabok a
halál ketrec-vasai közt;

irigyeinktől ujjaink
mégis oly percet loptak el,
hogy hosszú, boldog éjszakát
álmodtunk végig azalatt;

aztán a két kéz úgy pihent
egymásban mozdulatlanúl,
mint két öngyilkos szerető,
akit már együtt fed a föld.

Tak stulily se naše prsty,
líbajíce se dvakrát pěti
svými stehny, jak pářící se
fantastická zvířátka;

tak dusily se naše prsty
navzájem v sobě, nemohoucí,
jak vězni se zbytkem svých nocí,
v kleci před rozedněním smrti;

a přec od našich závistivců
ukradly takovou jen chvíli,
že šťastnou, nejšťastnější noc
jsme dlouho – k nedosnění – snili;

pak obě ruce spočívaly
nehybně v sobě navzájem
jako milenci sebevrazi,
které už oba kryje zem.