Szabó Lőrinc: Et kvarter mellom Gud og Kontoret (Negyedóra Isten és a Hivatal közt in Norwegian)
|
|
Negyedóra Isten és a Hivatal közt (Hungarian)Áldassál, gyönyörű reggel, ki meleg hullámaidat arcomba csapod, mikor szomorú kapumon kilépek!
Már mögöttem az isten békéje, mégis áldassál, gyönyörű negyedóra, aki rohanó villamoson röpitesz a város felé, a munka felé, gyárba, irodába, a kuli nap börtöne felé, de a lelkeken, ablakokon még beöntöd a napfényt!
Már csak ilyenkor vagyok, aki vagyok, csak ilyenkor lophatom fiatal szemeimbe az édes élet melegét, siető lányok lábairól a napsugár harisnyáját, az ifjú vágy tilos utjait, – már csak ilyenkor vagyok a magamé, csak ilyenkor a testvéreimé, mindenkié, aki most itt s mindenütt velem együtt rohan a rohanó villamosokon a pénz felé, a város felé, az inkvizítor munka irigyelt kínkamrái felé s végiggondolja mind, ami szép, és elsiratja, ami öröm, mert ez a végső búcsú magunktól, ez a perc a munka előtt, napos utcán: ez a perc a miénk, a pihent érzékek lázadása, szabadság mindennapos reménye, egyetlen szent negyedóra Isten és a Hivatal közt:
Áldassál, gyönyörű villamosút, arany reggel, amiért legalább te megmaradtál, – és köszöntsd vissza vígan a halni indulókat!
|
Et kvarter mellom Gud og Kontoret (Norwegian)Vær velsignet, herlige morgen som slår dine varme bølger imot mitt ansikt når jeg trer ut gjennom min triste port!
Guds fred er allerede bak meg, vær likevel velsignet, herlige kvarter som fører meg på den raske trikken mot byen, mot jobben, til fabrikken, kontoret, mot tredemølledagens fengsel, men som ennå lar strømme solskinnet igjennom sjelene, vinduene!
Kun ved slike stunder er jeg den jeg er, kun ved slike stunder kan jeg stjele inn i mine unge øyne det deilige livets varme, solskinnets strømper fra skyndsomme pikers ben, det unge begjærets forbudte veier, — kun ved slike stunder er jeg min, mine søskens, alles som nå her og overalt haster sammen med meg på de raske trikkene mot pengene, mot byen. mot inkvisitor-arbeidets misunte torturkammer, og tenker igjennom alt som er vakkert og gråter over det som er glede, fordi dette er den siste avskjed fra oss selv, dette minuttet før arbeidet på den solbelyste gaten: dette minutt er vårt, de uthvilte sinnenes opprør, frihetens daglige håp, det eneste hellige kvarter mellom Gud og Kontoret:
Vær velsignet, herlige sporveisfart, gylne morgen, forat i det minste du finnes fortsatt, - og hils gladelig igjen til dem som er på vei til å dø!
|
