Szabó Lőrinc: Nontiscordardimé (Nefelejcs in Italian)

A virágokból először a kék

nefelejcs tetszett: azt a szép nevét

külön is megszerettem, hogy olyan

beszélgetős és hogy értelme van:

szinte rászól az emberre vele,

úgy kér (s nyilván fontos neki, ugye,

ha kéri?), hogy: ne felejts! Többnyire

jól hallottam, egész világosan,

égszin hangját, néha meg én magam

sugtam, vagy nem is sugtam, csak olyan

nagyon vártam már, hogy tán a szívem

szólt helyette vagy éppen a fülem:

ilyenkor nem tudtam, képzelem-e

vagy tényleg csalok, neki, a neve

mondásával?… De még ha csalok is,

nyugtattam meg magamat, az a kis

segítség semmi, hisz úgy szeretem;

s dehogy felejtem, nem én, sohasem!

Tra i fiori ho il blu io prediletto

Nontiscordardimé: quel suo bel nome

in cuor mio ho amato perché è tanto

espressivo ed a ragione, quasi l'uomo

in guardia esso mettesse quando chiede

(ed è certo importante se lo chiede):

non ti scordar di me! Bene sentito

ho il più delle volte e chiaramente

il suono suo celeste, sussurrato

l'ho forse io stesso talora, anzi no,

solo ormai l'ho tanto atteso che il cuore

mio l'ha forse scandito o il mio udito:

non sapevo ad ogni modo o immaginavo

di tradire lui dicendone il nome...

Ma anche se tradisco, io del tutto

tranquillo sono e pur se quell'aiuto

è piccolo e da nulla l'amo tanto:

e non lo scordo certo, io, giammai!