Szabó Lőrinc: Pace separata (Különbéke in Italian)

Ördögöt angyal, a gonoszokat
Gyűlöltem előbb, a gazdagokat;
Aztán mindenkit. Megútáltam és
Megvetettem az embert, az egész
Földi förtelmet, s álmot, hiteket,
Igazságot, a hiú képzelet
Szépelgéseit, a bérenc agyat,
A bölcs s buta magyarázatokat,
Tömeget, egyént. Aztán az idő
És a közöny, a fertőtlenitő,
Lefojtotta öngyilkos lázamat:
Harminchárom évnyi tapasztalat
Után mint vigasztalan harcteret
Jártam a mocskos, leprás életet:
Különbékém, keserű remete,
Vállat vont és dolgozott: semmi se
Vonzotta már, csak a kivételek
És - mint végső remény - a gyermekek.

Odiai dapprima come angelo il male,
Odiai dapprima qual demone i ricchi;
In seguito odiai tutti. Detestai
Ed aborrii l'umanità, l'intera
Meschinità di questa terra, sogno,
Fede e giustizia, affettate mossette
Di fatuo orgoglio, il venale intelletto,
Le dissennate e prudenti ragioni,
La folla e l'individuo. Ma poi il tempo
E l'indolenza, i guaritori eterni,
La mia febbre suicida debellarono;
Dopo trentatré anni d'esperienza,
Qual campo desolato di battaglia,
Vissi la vita lurida e lebbrosa:
La separata mia pace, eremita
Amaro, alzò le spalle e lavorò.
Ormai solo l'attrassero i ritiri,
Ed i bambini, l'eterna speranza.