Szabó Lőrinc: Solo (Egyedül in Italian)

Testvérkém, fáj, hogy egyedül vagyok,

fáj a nappal ezer ugráló szine.

Fáj, hogy annyian megszólítanak,

de azért senki se simogatná meg homlokomat.

Gyengébb vagyok én az almavirágnál

és leheletnyi holdfénynél is szelídebb.

Fehér galambok alszanak álmaimban:

nem szabad fölébrednem, hogy fel ne riasszam őket!

Ha felriadnának, meglátnák, mily gonosz vagyok,

milyen irigy és hazug és civakodó.

Ezért kell mindig csöndben maradnom, akkor is

ha ijedt harangokat dobál be a szél az ablakon.

Sírok, -

és szavaim halottan hullanak lábaimhoz.

Sírok, -

és a szomszéd fa se hallja meg könnyeimet...

Fratellino, mi duole esser solo,

mi dolgono i mille colori danzanti del giorno.

Mi duole che in tanti si rivolgono a me,

ma nessun’ disposto ad accarezzarmi la fronte.

Son più delicato di un fiore di melo,

son più umile che un fil di luce della luna.

Nei miei sogni colombi bianchi dormono:

non osò svegliarmi, li potrei allertare.

Svegliandosi, mi vedrebbero, come son malvagio,

tanto invidioso, bugiardo e scontroso.

Per questo devo rimaner’ in silenzio, anche se

attraverso la finestra, spaventati campanelli,

getta il vento nella stanza.

Piango, -

le parole, morte, cadono ai miei piedi.

Piago, -

che le mie lacrime, neanche l’albero vicino possa sentire…