Szabó István: A hóhoz
A hóhoz (Hungarian)Hová repülsz te kis fehér pehely? Ártatlanságnak kedves vándora? Nem félsz, hogy itt rád tapos az ember, Ki minden jót már sárba tipora?
Oh! minek jövél közénk a földre? Minek bontád ki angyal-szárnyaid? Itt bűn, gazság, árulás honol csak, Nincs itt jó, nemes, erény, nincs a hit.
Oh! ezek nálunk mesés fogalmak, Hogy egymást öljük, az az életünk. Ha mindazért mégis akad igaz, Azon legfeljebb — nagyot nevetünk.
Igazság, becsület rongyokban jár, Megvetve őgyeleg szomjan s éhen. Ki titkon a legnagyobb gazember, Az az ur, köztünk, azé az éden.
Orv, hazug, csaló dús asztalhoz ül, Az igaz munkás fázik, nyomorog. Az okos, ki nyúzni jobban tudja Embertársát, mert ez a fődolog :
Árvát s gyámoltalant vagyonától, S becsületétől ártatlanokat Megfosztani, — ez a századvégi Erkölcs ... Ki az, ki ezen megakad!?
Nincs lelkűnknek egyetlen temploma. Mit e gaz szellem föl nem forgatott. Porban hever az oltár, melyen a Hit, becsület s szeretet nyugodott.
És áll az önzés a szent omladékon. Itt tolong, zsibong az egész világ. Milljók vére föcscsen e bálványra; Milljók átka az égre felkiált.
És lobog a láng a bálvány előtt, Beragyogva a sötét ormokat, S rohan egymást gázolva az ember Zúzva útjában oltárt, trónokat . . .
S igv tovább ... ily sötéten festhetném Hazug századunk romlott korszakát, Mely a megváltóknak, miként hajdan Rongyos istállót és keresztet ád.
|