Emberszag (Hungarian)
A kapu, melyen kifordultunk, egy Pozsonyi úti háznak a kapuja volt. Itt laktam testvéreimmel együtt június vége óta, mióta a zsidókat összeköltöztették (hogy még jobban összetarthassanak). Hatágú, nagy vörös csillagot tettek a kapura, a Dávid csillagát. A Margitszigetről mindenkinek tisztulni kellett, már az vasárnap, március 19-n, mikor a németek megszállták az országot. Kétszázhetven német tisztet raktak be a Palatinus-szállóba. Egymagamnak engedték meg, hogy csak hétfőn reggel költözzem ki; én nemcsak egy-két bőrönddel voltam, mint az üdülővendégek meg a betegek, teli voltam könyvvel, képpel meg mindenemmel; velem volt az egész életem. Harminchárom évet töltöttem a Szigeten. Mikor reggel nyolc órakor kifelé indultam, helyet foglalván a lovas stráfkocsin, egy hosszába állított bőröndön, a szobafőnök, a kedves Misley avval búcsúzott, hogy semmit se búsuljak, jöhetek vissza két hét múlva. Ez nem megszállás, azt mondja, szó sincs róla, ez átvonulás és vonalbiztosítás: őt beavatták tegnap a szálláscsináló urak. Elhittem, komolyan; oly jólesett ezt elhinni. Továbbadtam a jó hírt a városban, mindenki kinevetett. Leköltöztem a testvéreimhez a Thököly útra. Onnét telepedtünk azután júniusban a Pozsonyi úti csillagos házba, egy negyedik emeleti rakásrészbe, kínos-keserves két hét után, míg az utolsó órában valami tűrhető elhelyezést kaptunk. Költözéskor már kaptunk egy kis kóstolót az eljövendőből: a fuvaros legényei, akik költöztettek, elzabrálták egy csomó drága ruhaneműnket, fehérneműnket, tündér ügyesen; két testvérem is kísérte a fuvart, semmit se vettek észre. Még konyakoztattam is a betyárokat, mielőtt elindultak, olyan hűvös reggel volt; amellett kaptak külön száz pengőt, mert felvitték a Pozsonyi úton a pianínót a negyedik emeletre.
Miénk lett abból a lakásból a cselédszobácska, meg egy szép nagy, Dunára néző szoba, erkélyes. Az erkély is a miénk volt, a szomszédé is, ez a szomszéd úr igen művelt, kellemes ember volt, Dr. Bakonyi László, ny. törvényszéki jegyző, a hitközség főtitkára, Bakonyi Samunak, néhai debreceni negyvennyolcas követnek a fia. Harmadik beköltöztetettje is volt ennek a nagy lakásnak, ő egyszerűbb ember volt, kis családdal, az ő szobájuknak is volt erkélye, s a fürdőszoba is az ő szobájukból nyílott; az is közös volt persze. Bakonyi dr. feleségével lakott, kislányával és nyolcvanesztendős édesanyjával; ebben a korban megint bájos leánykák lesznek az asszonyok. Bakonyi mamának nagyon szerettem a debreceni zengzetű, ízes beszédét. Velök lakott (az előszobában hálván egy ládán, egész nap is jóformán mindig ott csücsülvén vagy feküdvén) egy tanti is. Ez a tanti nem vérségi tanti volt, nem: valami elárvult nevelőnő volt szegényke, magukhoz vették vagy tíz éve Bakonyiék irgalomból. Ennek az idegen családokkal való együttlakásnak némely nem éppen kívánatos mozzanatát nekünk is szerencsénk volt szenvedni; eszembe juthatott sokszor a Moszkvában közös lakásba, sőt egy szobába zsúfolt családok élete, a forradalom első éveiben, a Romanov regényéből. (Három pár selyemharisnya.) De hát a mi állapotunk istenes volt azoknak az életéhez képest.
|
The Smell of Humans (English)
The door through which we marched out was the front entrance of an apartment house on Pozsonyi Road. My brother, sisters and I had been living there since the end of june, when Jews were ordered bt' law to move into designated buildings (no doubt to encourage their notorious solidarity). A large, yellow, six-pointed star, the Star of David, was nailed on the front door. On Margaret Island, where I had been living, everyone had to clear out even earlier, on Sunday 19 March, when German troops occupied the country. Two hundred and severity German officers were billeted at the Hotel Palatincs. I was the only guest permizted to stay until Mondat' for, unlike the transients, who had a suitcase or two, I was loaded down with books, pictures and all my belongings – my whole lile, in fact. I had líved on that island for 33 years. When I set out at eight in the morning, Beated on a trunk on top of the horsedrawn wagon, dear old Misley the desk clerk took leave of me and told me not to worry, I would be back in a couple of weeks. This was not a real military occupation, he said; oh no, not at all, it was only a transitory passage to secure supply lines. He had this in strici confidence straight from the quartermaster's corps. And I really believed hím; it felt so good to believe something. When I passed on the good neves in town everyone laughed at me. I moved in with my sisters on Thököly Road. From there we moved in june to the yellow-star building on Pozsonyi Road, to share a fourth-floor apartment, having spent a painful, miserable fortnight waiting around until at the last minute we found bearable accommodations. On moving day we receíved a foretaste of what was to come: the mover's helpers helped themselves to some of our better items of clothing and linen. Their skill,approaching legerdemain, was such that my two sisters, who supervised the movers, never noticed a thing. Arad I had even offered cognac to the scoundrels before they set out, as the morning was unusually cool; plus they were given an extra ioc, pengős for lugging the upright piano to the fourth floor on Pozsonyi Road. In that apartment we occupied the maid's diminutive room, and a fine larger room with a balcony facing the Danube. We shared the balcony with our neighbour, Dr László Bakonyi, a most pleasant and cultured man, retired court clerk and sora of Samu Bakonyi, secretary-general of the religious community and well-known opposition party deputy from Debrecen. The large apartment also sheltered a third party, a small family of a humbler sort; their part also had a balcony, as well as the bathroom, which of course was shared by all. Dr Bakonyi líved there with his wife, little daughter and 8o-year-old mother; she was at the age when some women turn into charming little girls again. I very much enjoyed hegring the savoury Debrecen accents of Mama Bakonyi. Also living with them (sleeping on a trunk in the hall, where she sat or lay down almost all day) was an old nanny. This old nanny was not a blood relatíve: poor thing, she was a destitute governess, taken in by the Bakonyis ten years before, out of charity. So now we, too, had a chance to experience first-hand some of the not exactly desirable features of living in close quarters with families of strangers. I recalled reading about the life of families sharing an apartment, and even a single room, in Moscow during the first years of the revolution, in Romanov's novel Three Pairs of Silk Stockings. But our situation seemed bearable, compared to theirs.
Uploaded by | Benkő Márti |
Source of the quotation | Contemporary Jewish Writing in Hungary |
|