Sebestyén Péter: a papírrepülő búcsúja

Zsuzsának

befejeződött egy befejezetlen magány
huszonegy éve kuporgok komoly szerelmed
negatívjai mögött – a ciklonok délidejében –
kihátrál innen a nyár jégverések tesznek
ártalmatlanná minden mozdulatodban
elmondom még
az utolsó legendákat
hajnali dobszó
                    most nehéz ez a rend
  hiába ülsz a hallgatás holdkrátereiben
  csuklómon a cirkuszos sebeket hiába bámulod
már nincs félelem csak
elszabadultak összes emlékeim –
elmentél elvitted az éjszaka zenészeit micsoda
csata készül e homályban –
sínekre hanyatlik szédülő fej –
mire megjössz a gótika égbeemelkedik
arany madaraid köröznek a fölégetett
                       városok felett
  túl soká vártam a hóesésre
  az elektromosság lényegét hiába tudom
papírrepülőket hajtogatok nevetésedből
a szélbe lököm őket pulzusom ötperces halálakor
galambcsőrökben végzet se föld se olajág
  hallgatnak
  várnak amíg
  a pórusokon kivérzik minden idő

Žužani
 
završila se jedna nezavršena samoća
dvadesetjednu godinu iza negative
tvoje ozbiljne ljubavi čučim – u podne ciklona –
leto se odavde povlači iz svakog tvog pokreta
tuče me onesposobljavaju
ispričaću još
poslednje legende
jutarnja bubnjava
                       težak je sad taj red
  zalud sediš u mesečevim kraterima šutnje
  na ručnom zglobu zalud gledaš rane ćeretanja
više nema straha
uspomene su mi se oslobodile .
otišla si odnela si muzičare noći u tom mraku
kakva borba se sprema –
omamljena glava na tračnice se spušta –
dok stigneš gotika se do neba diže
iznad popaljenih gradova tvoje
                       zlatne ptice kruže
  predugo sam čekao sneg
  zalud poznajem bit elektriciteta
od tvog osmeha letilice od papira pravim
pri petominutnoj smrti mog pulsa u vetar ih guram
usud u kljunu goluba nit je zemlja nit je grana masline
  ćute
  čekaju dok
  putem pora vreme ne iskrvari