Sebestyén Péter: O. haikui

A kapualjban

vártál meg. Könyörgő szem:

láthatlak-e még?

Kabátom alá

bújva remegő kezed

szívem keresi.

Elhomályosul

a szempár; az éj. Akkor

bontanak ruhát.

Öled napfénye;

nincsen más. Fahéjillat,

ahogy kitárul.

Bűbájos fenék

tesz-vesz a szobában. Ez

csalás! Meztelen.

- Mesélek, aludj.

Combod nyílik, sugdosol:

- Neki is mondd, jó…?

- Takarj be. Éjjel

ha testedbe fordulok,

ne fázzon a szív.

A hajnal vitte

nyomtalan. Szerelem volt

és azóta nincs.

Élni a lélek

megtanul. Ismételni

százezer évet.